BÉRES CSEPP A PEDAGÓGUSOKNAK

Publikálva: 2020. november 13.

Béres Cseppet kaptak a tankerületi központokhoz tartozó pedagógusok.

A Bajai Tankerületi Központ örömmel fogadta a Béres Gyógyszergyár Zrt. felajánlását.

Fontosnak tartjuk, hogy a pandémiás helyzetben kiemelt figyelem irányul a pedagógusokra. Ők azok, akik már a tavaszi járványidőszakban is odaadással, fáradhatatlanul végezték munkájukat, s teszik ezt a jelen helyzetben is. Mint minden veszélyhelyzetben, most is széleskörű összefogásra van szükség az egész országban.

A Bajai Tankerületi Központ vállalta a Béres Cseppek kiszállítását a fenntartásában lévő 24 székhelyintézménybe, 10 tagintézménybe és 9 telephelyre.  November 5-6. között adták át az adományokat, amely 1006 pedagógusnak jelent segítséget a járvány elleni védekezésben.

A tankerület vezetősége úgy határozott, hogy az iskolák összes dolgozója számára biztosítja a cseppeket, ezért a nevelést-oktatást segítő és a technikai dolgozók részére saját költségvetése terhére vásárolja meg immunrendszert erősítő készítményt, hisz az ő egészségük, munkájuk is nélkülözhetetlen az intézmények működéséhez.

Menü

Navigáció