Bátrak Ligája -mindenki nyert, Berettyóújfaluban is!

Publikálva: 2019. április 12.

Játékos sport feladatok, erőnléti és sorversenyek várták a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban a Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa népes mezőnyét Berettyóújfaluban.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ örömmel csatlakozott a Honvédelmi Sportszövetség és Nemzetpolitikai Államtitkárság együttműködésében szervezett programhoz.

A csatlakozás céljaként határozta meg Kapornai Judit tankerületi központ igazgató a résztvevő gyerekek sportos, szellemileg és fizikailag is aktív szabadidős tevékenységének elősegítését.

A tankerületből két iskola, a  Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vett részt az erőpróbán. A gyerekeket a győzelem mellett dr. Nébald György olimpiai bajnok vívó, a Honvédelmi Sportszövetség alelnökének személyes jelenléte is motiválta a nap során.

A versenyen a hazaiakon kívül Derecskéről, Debrecenből, illetve Székelyhídról, Marghitáról, Érmihályfalváról, Nagyváradról és Nagyszalontáról érkeztek csapatok, akik elhozták osztálytársaikat, szurkolóikat, így a lelátó is benépesült, és nagyszerű hangulatban kezdődhetett a verseny. Lelkesen, odaadóan küzdöttek a diákok, a kis közösségek egymásért harcolva igyekeztek a feladatokat teljesíteni, örömmel, jó kedvvel futottak, céloztak, kúsztak, másztak, voltaképpen pillanatok alatt „elszaladt” az ötórás viadal.

A hét selejtezőből és a budapesti fináléból álló sorozatban öt magyar és öt határon túli iskola nyolcfős, 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatai tíz versenyszámban, többek között akadálypályákon, sorversenyekben, íjászatban mérik össze erejüket, illetve szellemi vetélkedő is szerepel a programban. A csapatok utaztatását és teljes ellátását a Honvédelmi Sportszövetség állja, minden résztvevő köznevelési intézmény 500 ezer forint értékű sportszercsomagot kap. A budapesti fináléba minden selejtező legjobb magyar és legjobb határon túli csapata kerül be.


A berettyóújfalui versenyen a legjobbnak most a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum és a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola bizonyult, Ők kerültek be a budapesti fináléba.

Az ünnepélyes díjátadón részt vett Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Muraközi István polgármester, és Kapornai Judit, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója.

Menü

Navigáció