„Akik arra születtek…” Pedagógus álláshelyek 2024 rendezvény

Publikálva: 2024. május 24.

Az országos programsorozat részeként május 22-én „Akik arra születtek…” Pedagógus álláshelyek 2024 rendezvényt szerveztek a Debreceni Egyetemen. Az előadások alkalmával a közönség megismerkedhetett a tanárképzés nyújtotta lehetőségekkel, emellett találkozhatnak a régió állást kínáló intézményeinek képviselőivel is.

A programsorozat a Belügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével, valamint kilenc, pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézménnyel közösen valósult meg.

Azzal a céllal indult útnak a programsorozat, hogy a leendő pedagógusokat naprakész információval lássák el az aktuális lehetőségekről. A hallgatók számára a konferencia arra is lehetőséget biztosított, hogy az elhelyezkedési lehetőségeik teljes spektrumát megismerhessék, hiszen a régió jelentős intézményfenntartói képviseltették magukat az eseményen.

Az előadások témái között szerepelt a tanárképzés megújítása és az elhelyezkedés regionális lehetőségei is, ezzel párhuzamosan pedig a standokon a Klebelsberg Központ több tankerülete, a Debreceni Egyetem gyakorló iskolái, egyházi, alapítványi és magánfenntartású intézmények mutatkoztak be.

Galéria: Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója bemutatja a prezentációját

Galéria (balról jobbra): Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója; Dr. Balaton Katalin köznevelési helyettes államtitkár

Galéria: Dr. Vántus András Istvánné, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, szakmai vezetője tájékoztatja az érdeklődő diákokat

Galéria: a diákok érdeklődnek a pedagógus álláshelyek iránt

Menü

Navigáció