Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az országos földrajz versenyen

Publikálva: 2019. június 21.

Május utolsó napjaiban rendezték meg Tatabányán az „Itthon, otthon vagy” című földrajzverseny országos fordulóját, ahol a berhidai Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából Toldi Márk és Jónás Ferenc Noel, az intézmény 7. osztályos diákjai vettek részt.

A verseny négy fordulóból állt. Az első fordulóban a fiúknak önállóan egy tesztet kellett kitölteni, amelyet megadott időpontban lehetett csak megnyitni az internetes felületen. A második fordulóban fogalmazást kellett írni a lakóhelyükről, annak természeti és idegenforgalmi adottságairól. Az első két forduló eredménye alapján lehetett bejutni az országos döntőbe.

A döntőre előre megadott témában kellett felkészülni. Ebben az évben a Dél-Alföld Régió természeti és idegenforgalmi nevezetességeit kellett bemutatni a gyerekeknek egy 3 napos osztálykirándulás alatt.

A megérkezés után tesztírás várt Márkra és Noelre a Dél-Alföld Régióval kapcsolatosan, majd egy 3 napos osztálykirándulás tervét kellett bemutatniuk prezentáció formájában a szakmai zsűrinek. Toldi Márk és Jónás Ferenc Noel a többfordulós versenyen az előkelő 6. és a 8. helyezést érték el. Felkészítő tanáruk Fornai Marietta, aki intézményvezetőként is nagyon büszke diákjaira.

Gratulálunk a szép eredményhez!

Menü

Navigáció