Hajdúböszörményben is bemutatták a KRÉTA nyelvoktató applikációját

Publikálva: 2024. március 6.

A Hajdúböszörményi Tankerületi Központhoz tartozó intézmények pedagógusai és nyelvi csoportjai a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolában szakemberek segítségével ismerhették meg a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modult (IFM)

A nyelvoktatásnak régi hagyományai vannak mind a rendezvény helyszínéül szolgáló intézményben, mind az egész tankerületben, s az idegennyelvi kompetenciák fejlesztése kiemelt feladat ma is.

A KRÉTA IFM modult hazánk valamennyi általános és középiskolája ingyenesen használhatja, ahol a KRÉTA elektronikus adminisztrációs rendszer működik. Tanár és diák számára készült felületeken angol és német nyelvet lehet tanulni önállóan, illetve tanári segédlettel. A diákok már a KRÉTA tanulói appot megnyitva is eljuthatnak a Nyelvtanulás menüig, a pedagógusok számára pedig a KRÉTA DKT felületéről érhető el a szintén ingyenes Tanári nyelvtanulás menü.

Cél a nyelvtanulás megszerettetése
A KRÉTA IFM Nyelvi börze programja három részből állt: elsőként egy különleges online nyelvórához csatlakoztak a tankerület távolabbi intézményeinek tanárai és diákjai Microsoft Teams segítségével, és kivetítőn követték az órát és aktívan részt is vettek azon. Ezt követően a Bocskai-iskola tornacsarnokában egyszerre több állomáson, 45 perces foglalkozások keretében a modul angol és német oktatóprogramjával ismerkedtek a tanulók.

–         A Nyelvi Börze azért jött létre, hogy megismertessük az alkalmazással a diákokat és a tanárokat, megmutassuk csínját-bínját, hogyan érdemes és lehet használni. – mondta el az eseményen Miholics Zoltán KRÉTA IFM szakmai vezető. Majd hozzátette: Valójában az a cél, hogy megszerettessük a nyelvtanulást, s annak a játékos formáját megmutassuk. Nem kell feltétlenül tankönyvekhez ragaszkodni, hiszen ez teljesen automatizált, digitalizált rendszer, amelyhez asztali gépen, tableten, valamint androidos és IOS operációs rendszereket használó mobileszközökön lehet kapcsolódni. 

Németből a középfokú, angolból a kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig lehet eljutni az alkalmazás használata során. A leckék „gamifikáltak”, azaz játékon alapulnak, interaktívak, a beszédre nagy hangsúlyt fektetnek. Videós leckék köré csoportosulnak a tananyagok, mindig valamilyen valós élethelyzetet mutatva be, ezzel kapcsolatosan megjelenítve az elvégzendő feladatokat. A trükk éppen az, hogy aki nyelvet tanul, úgy érzi, hogy játszik  – emelte ki a szakember hozzátéve, hogy az applikáció erősíti a motivációt. Mérések bizonyítják, hogy 42 százalékkal nő egy 2-3 hónapos használat után a tanulás iránti motiváció.

–        Ez a kulcsa az egésznek. Akik találkoznak az app-pal, tapasztalhatják, hogy jó értelemben rá lehet szokni, ami tanárként kiválóan alkalmazható, hiszen a gyerekek nem tanulásnak érzékelik, miközben pedig hatékonyan fejleszti az idegen nyelvi készségeket – mondta Miholics Zoltán.

E nap délutánján a nem nyelvtanár pedagógusok számára tartottak fórumot a 21. századi oktatás hatékony módszereiről és platformjairól, majd a szülőket is várták a digitális világ veszélyeit és előnyeit megismertető előadásra.

Menü

Navigáció