A győri Liszt Ferenc Zeneiskola diákjának sikere Moszkvában

Publikálva: 2020. március 13.

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola diákjának sikere Moszkvában

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola több mint 10 éves szakmai kapcsolatot ápol az orosz tehetséggondozás nagy elkötelezettjével Valéria Blok asszonnyal. Az eltelt idő alatt számtalan orosz tehetséges zenésznek teremtett lehetőséget arra, hogy nemzetközi szereplések során is bemutatkozhassanak. Magyarországra is sokszor elutaztak. Felejthetetlen koncerteket adtak Győrben a Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahol nemcsak a tanulók és tanárok, de a város zenekedvelői is élvezhették a színvonalas, nemegyszer lenyűgöző virtuozitást kívánó művek előadását.

2019-ben Szakács Erika a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója meghívást kapott Moszkvába. Díszvendég volt a „Magyarország - Oroszország, a két ország együttműködése” címmel megrendezett tehetséggondozó fesztiválon. Bármely hangszeres tehetség szólóban és kamaracsoportban is kapott lehetőséget szereplésre. A fesztivál célja a magyar szerzők műveinek széleskörű megismertetése, az orosz és magyar zenei kultúra ápolása. A gyerekek rendkívül magas szintű zenei képességéről, hangszerkezelési technikájáról, korukat meghazudtoló érett előadásmódjáról győződhetett meg a hallgató. A fesztivál szervezése is figyelemreméltó volt úgy küllemében (műsorfüzet, plakát, rendezettség, fegyelem) mint szakmaiságában.

 

2020. március 2 – 6-ig került megrendezésre a 3. „Magyarország - Oroszország, a két ország együttműködése” immár verseny-fesztivál formában. Ez alkalommal a győri Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke Kovács Ármin Krisztián is lehetőséget kapott a szereplésre. Pálné Rácz Edina tanárnő zongoristájának műsorában Takács Jenő Szonatinájának 1. és 2. tétele, valamint Szkrjabin két prelúdiuma hangzott el. A 6 elismert szaktekintélyből álló zsűri a magyar zongorista játékát II. helyezéssel díjazta, különdíjjal emelte ki a magyar mű előadását, tanárának elismerő oklevelet adott.

Jövőbeli tervek szerint a szakmai kapcsolat építése tovább folytatódik.

Menü

Navigáció