155 éves a győri zeneiskola

Publikálva: 2017. november 21.

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola- Alapfokú Művészeti Iskola alapításának 155. évfordulójára ünnepi hangversennyel emlékeztek az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai.

A Richter teremben megrendezett ünnepségen Szakács Erika intézményvezető asszony elevenítette fel az eltelt 155 év történetét, kiemelkedő eredményeit. „Bízom abban, hogy a zenetanulás iránti vágy, a művészeti nevelés iránti igény mindig megmarad az ifjúságban, az elköteleződés a zeneoktatás területén pedig a pedagógusokban.” – mondta beszéde végén.

A kép forrása:
http://gyorplusz.hu/cikk/szulinapos_a_gyori_enek_kepezde.html

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester úr méltatta a sok nemzetközi hírű zenészt, muzsikust, akik a zeneiskola padjaiból indultak a nagy koncerttermek felé, és kiemelte, hogy az itt tanuló diákok rendszeres résztvevői Győr város művészeti rendezvényeinek.

Dr. Nagy Adél a Győri Tankerületi Központ igazgatási vezetője, köszöntőjében kiemelte: „az ünnep nem valósulhatna meg a lelkiismeretes intézményvezetők elhivatottsága, a pedagógusok hozzáértése nélkül, akik a rájuk bízott gyerekek tehetségének kibontakozását a legjobb tudásuk szerint támogatják.”

Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke szerint olyan színvonalas nevelés-oktatás folyik az intézményben, mely ismertté teszi külföldön is.

A kép forrása:
http://gyorplusz.hu/cikk/szulinapos_a_gyori_enek_kepezde.html

Az eltelt években több díjjal is elismerték azt a fontos, magas színvonalú munkát, mely az intézményben folyik. 2006-ban megkapta a „Magyar Művészetoktatásért” díjat, 2007-ben a kötelező szakmai minősítésben kiváló besorolást kapott, 2008-ban Győr Város elismeréseként átvehette a Kisebbségekért díjat, 2012-ben pedig a Szent László Emlékérmet. Az ünnepség keretében a Győr városa Ezüst emlékéremmel díjazta az Intézményt, a kiemelkedő szakmai munka pedig emléklappal is elismerésre került.

A zeneiskola 2010 óta Tehetségpontként, 2012-től Akkreditált Kiváló Tehetségpontként vesz részt a tehetséggondozásban. Idén tavasszal elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet három jó gyakorlatával, mellyel elindult azon az úton, hogy regionális szakmai központtá váljon.

Az intézmény több olyan jeles muzsikust adott a világnak, mint Varga Tibor karmester, Metzker Károly hegedűművész, Budai Ilona népdalénekes, Reményi Attila és Burkali Theodor zeneszerző, Verebics Ibolya, Lukács Gyöngyi és Bakonyi Marcell operaénekes, Rákász Gergely orgonaművész.

A kép forrása:
http://gyorplusz.hu/cikk/szulinapos_a_gyori_enek_kepezde.html

Az ünnepi megemlékezés a neves elődök nyomdokaiba törekvő jelenlegi diákok színvonalas koncertjével zárult.

A kép forrása:
http://gyorplusz.hu/cikk/szulinapos_a_gyori_enek_kepezde.html

Közreműködtek:

 GITÁR- ÉS VONÓSZENEKAR

Közreműködő tanárok: Kruchió-Fekete Nóra, Gerencsér Zoltán, Bodor Enikő,Kovács Andrea Veronika

Szólót játszott: Takács Dominika

Vezényelt: Gerencsér Zoltán

 

KÓRUS ZONGORA - szóló: Engelhardt Róza

Vezényelt: Popper Ágnes

Hangképző tanár: Czeiner Rita

Zongorán közreműködött: Domsi Géza

 

ÜTŐSÖK: CADENCES ÜTŐEGYÜTTES és az ütős növendékek

Felkészítő és közreműködő tanárok: Felsmann Adrienn, Legoza Gábor, Simon Bence

 

FÚVÓSZENEKAR tagjai

Felkészítő tanárok: Somfainé Kovács Eszter, Fülöp Ferenc, Windisch Zoltán, Sztaracsek Gabriella, Kozma Renáta

Zenekarvezető és vezényelt: Kovács Tamás József

A rendezvény szervezői Szakács Erika intézményvezető, Popper Ágnes és Csaby Balázs intézményvezető-helyettesek, műsorvezető Bujdosó Nóra könytárostanár.

Menü

Navigáció