14. alkalommal került megrendezésre az országos SZKTV és SZTKV

Publikálva: 2024. május 10.

A Belügyminisztérium támogatásával a Bajai Tankerületi Központ az idei tanévben is megszervezte az országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és Szakmai Tantárgyi Komplex Versenyt az EGYMI-s diákok számára.

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) a magyarországi szakiskolák sajátos nevelési igényű tanulói, illetve a Szakmai Tantárgyi Komplex Versenyen (SZTKV) a készségfejlesztő iskolák tanulói közül azok indulhattak, akik az adott szakterületen nappali rendszerű képzésben vettek részt, és érvényes szakértői véleménnyel rendelkeznek, valamint szakmai, vagy képesítő vizsgájuk – az adott képzésben - a versenykiírás tanévében esedékes, illetve képzésük a versenykiírás tanévében fejeződik be.

A verseny kitűnő lehetőséget teremt a gyógypedagógiai intézményekben szakmát tanuló diákoknak, hiszen országos szinten is próbára tehetik magukat. A résztvevők a következő hét részszakma/szakképesítés közül választhattak: bolti előkészítő, asztalosipari szerelő, számítógépes adatrögzítő, kerti munkás, parkgondozó, háztartástan és szobafestő.

A megmérettetés rendkívüli népszerűségnek örvendett a diákok körében, ugyanis 41 különböző intézményből 297 fő tanuló vett részt az I. fordulóban. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei évben is számos eredményes versenydolgozat született, a II. fordulóba, vagyis a döntőbe 31 iskolából 76 diák jutott tovább.

A Bajai Tankerületi Központ támogatásával a Bajai EGYMI adott otthont a három napos döntő forduló lebonyolításához, amely 2024. április 24. – 26. napja között került megrendezésre.

Az ünnepélyes megnyitóra 2024. április 24. napján került sor. Az ünnepségen Zsigó Róbert miniszterhelyettes és Borosán Beáta, a Belügyminisztérium Köznevelési és Szakképzési Programkoordinációs Osztály osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket.

Sárosi Magdolna tankerületi igazgató megköszönte mindenkinek a támogatását, közreműködését és munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a verseny az idei tanévben is megvalósulhasson, a diákoknak sok sikert kívánt, majd megnyitotta az országos verseny döntőjét.

Az eseményt a tanulók részére szervezett különféle programok, változatos foglalkozások is színesítették. Minden versenyző emléklapban, illetve a kimagasló teljesítményt nyújtó 1.-3. helyezett oklevélben és tárgyi jutalomban részesült.

Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, illetve pedagógusnak az eredményes felkészítésért, valamint büszkék vagyunk iskolánk, a Bajai EGYMI tanulóira az elért eredményekért!

Menü

Navigáció