Pályaorientációs szakmai napot szervezett a Balassagyarmati Tankerületi Központ
A Balassagyarmati Tankerületi Központ 2021. október 20-án pályaorientációs szakmai napot szervezett a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium és a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium érettségi előtt álló végzős diákjai részvételével. A szakmai nap egyik nem titkolt célja – ahogy azt megnyitójában Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató mondta – a pedagógus pálya iránti érdeklődés felkeltése volt.
A résztvevőket Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke köszöntötte. Köszöntőjében kitért arra, hogy elnökként is fontos számára, hogy a diákoktól is közvetlen visszajelzéseket kapjon, ezért jelenleg is aktív, gyakorló pedagógusként is dolgozik.
Első előadóként dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora segítette a diákokat a pályaválasztásban. Sokan érezhetik úgy, hogy valami „menő” szakmát kell választani, mint amilyen a mérnök, vagy a közgazdász, esetleg a jogász. De a legfontosabb annak eldöntése, hogy – bármennyire is divatos egy szakma – valóban megfel-e az illető személyiségének? A tükör előtt állva fel kell tenni a kérdést: valóban ezt akarom én csinálni? Tényleg ez a pálya való nekem? Teljesen mindegy, milyen pályát választ magának az ember, a legfontosabb, hogy ott jól érezze magát, sikerélménye legyen, vagyis boldog legyen – hangsúlyozta. A pedagógus pálya pedig – bármennyire is furcsán hangzik – egy társadalmilag elismert pálya, hiszen az emberek legdrágább kincsüket, a gyermeküket bízzák a pedagógusra. És nemcsak elismert szakma, hanem a jövőben egyre nagyobb szükség is lesz rá interperszonalitása miatt.
Az Apor Főiskola mindazokat az értékeket közvetíti, melyek az óvodapedagógusi és tanítói pályán való boldoguláshoz és sikerek eléréséhez szükségesek, amellett, hogy egy nagyon barátságos, családias hangulatú főiskola.
A hallgatóságot magával ragadta a rektor lendületes előadása. Az különösen meglepte a diákokat, hogy egyiküknek odaadta a névjegyét, hogy esetleges kérdés esetén bárki felhívhassa vagy írhasson neki emailt.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) két előadóval is képviseltette magát a rendezvényen. Egyrészt dr. Révész László az egyetemen folytatott tanárképzésről, a felsőoktatási felvételi rendszerről és a jelentkezés informatikai felületéről tájékoztatta a hallgatóságot. Az Eszterházy Károly Egyetem elismert felsőoktatási intézménye a térségnek. A tanárképzés, a tanító és óvodapedagógus képzés mellett gyógypedagógiai képzést is folytat. A gyógypedagógiai képzésről az egyetem Gyógypedagógiai Intézetének vezetője, dr. Dávid Mária mesélt. A hallgatóság elé tárta, miért érdemes a gyógypedagógiát választani élethivatásnak, milyen attitűd szükséges ahhoz, hogy sikereket érjen el az, aki ezen a területen dolgozik. Előadását sok színes, az egyetemi diákélet eseményeit ábrázoló fényképpel illusztrálta. Az egyetem idén szeptemberben indíthatta új szakirányként a logopédia és pszichopedagógia szakirány mellett a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányt, ezzel immár háromra emelkedett az Egerben tanulható gyógypedagógiai szakirányok száma.
Ez alkalommal került bejelentésre, hogy a Balassagyarmati Tankerületi Központ és az EKKE Gyógypedagógiai Intézete között aláírásra került egy együttműködési megállapodás, melynek értemében a Tankerülti Központ intézményei szakmai gyakorlatra fogadhatják az egyetem hallgatóit.
Mivel a felsőoktatási tanulmányok folytatása igen komoly anyagi terhet jelent a családoknak, a Kormány a pedagógusképzésben részt vevő hallgatóknak egy ösztöndíj programot hozott létre, Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program néven, amelyet a Klebelsberg Központ menedzsel. A programban való részvétel kritériumairól, a pályázati feltételekről és az ösztöndíj mértékéről Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese nyújtott tájékoztatást.
A majd két órás program alatt a diákok érdeklődve hallgatták az előadásokat, és éltek a kérdezés lehetőségével is. A feltett kérdésekre az előadók helyben válaszoltak, de valamennyien felajánlották, hogy a későbbiekben akár emailben is feltehetik nekik kérdéseiket a pályaválasztás előtt állók.
A program sikere arra ad ösztönzést, hogy hagyományteremtő rendezvényként tekintsünk erre a konferenciára, és a következő tanévben is meghívjuk a térségben érintett pedagógusképző felsőoktatási intézmények képviselőit egy pályaorientációs szakmai napra.