10 éves „a debreceni példa” néven ismertté vált komplex tehetségfejlesztő program, amelynek megvalósítása Debrecen valamennyi állami fenntartású köznevelési intézményére kiterjed. A tehetséggondozó program célja a tehetségígéretek, kiemelten az alulteljesítő tehetségígéretek felismerése, azonosítása és komplex, teljes személyiséget érintő fejlesztése. A fenntartó Debreceni Tankerületi Központ a jubileumi év kapcsán egy nagyszabású programsorozatot valósított meg, amelynek célcsoportjai az általános iskolások, a középiskolás diákok, a tehetséggondozással foglalkozó pedagógusok, a tankerületi központok vezetői, a pedagógiai szakszolgálatok munkatársai és a tehetséggondozó szakemberek.

A program 2007-ben, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával indult. A város közoktatási feladat ellátási, intézmény hálózat működtetési és fejlesztési tervében meghatározta az intézmény rendszere működtetésével, fenntartásával, fejlesztésével, átszervezésével összefüggő elképzeléseket, feladatokat. Ebben a dokumentumban – a jelzett időszakban – az országban egyedülálló módon elkötelezte magát egy, a fenntartásában működő teljes intézményhálózatra kiterjedő, komplex tehetséggondozó program megvalósításával, a tehetségek kiemelt támogatása mellett. A köznevelési intézményekben 2008-ban indult el a program, a város negyedik osztályos tanulóinak komplex diagnosztikus mérésével, és ezt követően kezdődött a fejlesztő munka.

A 2013-as fenntartóváltást követően az állami fenntartó biztosította a program folytatásához, működéséhez szükséges feltételeket, így az, töretlenül, gazdagodva, kiteljesedve folytatódott, támogatva a szervezett keretek között megvalósuló tehetségfejlesztést.

 Az eltelt időszak szakmai programja a tanulók, a diákok életének gazdagodását, fejlődését, tehetségük kibontakozását támogatta, segítette. Tíz év alatt 13811 negyedikes tanuló pszichológiai és tantárgyi mérésével történt meg a közel 2000 tehetségígéret beazonosítása, majd 5-8. osztály vonatkozásában moduláris fejlesztése.

A TEHETSÉGGONDOZÁS JUBILEUMI ÉVÉNEK PROGRAMJAI

IV. Országos Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia

2018. március 21-én, a Kölcsey Központban került megrendezésre a IV. Országos Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia döntője.

A komplex tehetséggondozó program gazdagításának igénye hozta létre a 2012-től kétévente megrendezésre kerülő Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferenciát. A jubileumi év kapcsán a IV. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia országos versennyé bővítésével, az állami fenntartású iskolák 5-8. osztályos tanulói is meghívást kaptak.
A diákkonferencia a tanulók számára lehetőséget nyújt, hogy - mentor tanáruk segítségével - érdeklődésüknek megfelelő kutató munkát végezzenek, és kutatás eredményét a diákkonferencia keretében bemutassák. A háromfordulós versenyre 14 tankerületi központhoz tartozó 42 intézményből 495 tanuló jelentkezett 319 kutató munka bemutatására.

A versenyzőket Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Dr. Vántus Andrásné a Debreceni Tankerületi Központ szakmai vezetője köszöntötte.

 Az országos döntőbe 36 tanuló jutott be, 25 pályaművel. A legjobbak arany, ezüst és bronzminősítésű oklevelet kaptak, és értékes tárgyjutalomban részesültek.

 

  Fotók: Miskolczi János

IV. Országos Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia eredményei

Arany minősítés
Aranyász Ádám János (Lilla Téri Általános Iskola, Debrecen)
Bartossik Bálint (Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debrecen)
Borbély Hanga (Csapókerti Általános Iskola, Debrecen)
Katonka Fanni (Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola)
Magda Viktor (Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)
Szabó Ádám Szilárd (Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola)
Szepesi Kincső (Lilla Téri Általános Iskola, Debrecen)

 

  Fotók: Miskolczi János

Ezüst minősítés
Dobi Ákos (Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola)
Fodor Ádám – Nagy Gréta (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola)
Gőz Kinga – Juhász Anna – Kádas Roland (Debreceni Hatvani István Általános Iskola)
Kercseli Kálmán (Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen)
Kovács Veronika (Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)
Lévai Lili – Márton Anna (Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola)
Márta Anna (Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen)
Pallai Fanni (Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola)

Bronz minősítés
Párkányi Hanna (Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola)
Hajduk László – Szkaliczki Zsolt Levente (Jankó János Általános Iskola és Gimnázium, Tótkomlós)
Daru László (Csapókerti Általános Iskola, Debrecen)
Sándor Zsófia – Kovács Kyra (Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debrecen)
Párkányi Ábel (Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola)
Tóth Mogyorósi Hanna (Debreceni Hatvani István Általános Iskola)
Kinyik Kitti – Kovács Hanna – Tóth Alexandra (Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola)
Hovánszki Eszter – Vida Györgyi – Vozáry Janka (Debreceni Hatvani István Általános Iskola)
Sain Viktória – Szabó Panna (Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola)

Cívis álom című interaktív és kreatív háromfordulós középiskolai várostörténeti vetélkedő

2018. március 20-án, a Déri Múzeum dísztermében került megrendezésre a Cívis álom című interaktív és kreatív háromfordulós középiskolai várostörténeti vetélkedő döntője.

A jubileumi program keretében a Debreceni Tankerületi Központ egy háromfordulós interaktív és kreatív középiskolai várostörténeti vetélkedőt hirdetett meg, melynek társszervezője a Déri Múzeum és partner intézményei voltak.

A vetélkedő beharangozóján, 2017. december 5-én a Kölcsey Központ színháztermében egy középiskolás gála műsor keretében tehetséges diákok mutatkoztak be különböző előadó művészeti műfajokat képviselve. Hallhattunk spanyol, angol, francia, olasz dalokat, magyar népdalokat, rock zenét, operaáriát, zenekari művet, láthattunk egy diákok által rendezett János vitézt, néptáncot és modern táncot. A műsorszámok válogatásával az intézmények képzésük sajátosságaira utaltak, tehetséges diákjaik bemutatóival.
A gálán 1200 középiskolás diák vett részt, ahol Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató és Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere ismertette a jubileumi év középiskolás diákságot érintő programját, a Cívis álom című interaktív és kreatív háromfordulós várostörténeti vetélkedőre szóló felhívást.

  Fotók: Miskolczi János

A Cívis álom című várostörténeti vetélkedő során a diákok ismereteket szereztek Debrecenről: történelméről, művészetéről, irodalmáról és az egykori városlakók életéről, melyeket interaktív játékok keretében alkalmaztak. A fiatalok kreatív feladatokon keresztül jelenítették meg elképzeléseiket Debrecen jövőjére vonatkozóan. A versenyen 106 csapat 1903 diákkal vett részt.
A játék első fordulójában Debrecen történelméhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg a fiataloknak, múzeumok és emlékhelyek felkeresése alapján. A második fordulóban kreatív feladatok várták a résztvevőket kötelező és szabadon választott témákban, míg a döntőben, szóban mérték össze tudásukat.
A vetélkedő épített a középiskolák közösségében rejlő erőforrásokra, így az eredményesség szempontjából fontos volt, hogy a közösségek koordinálását végző diákönkormányzatok mennyire tudták a közös cél megvalósításához aktivizálni diáktársaikat. Ugyanakkor a közösségen belül versenyhelyzetet teremtett a kreatív feladatok megoldása, mivel a többségében diákokból álló zsűri döntötte el, hogy melyik pályamunka képviselheti az adott intézményt a döntőben.
A verseny döntőjére nyolc csapat jutott be, mely a Városházán kezdődött, ahonnét a diákokat Debrecen polgármestere indította útnak. Beszédében fölhívta a figyelmüket arra, hogy Debrecen mindig ragaszkodott a saját útjához, megbecsülte polgárait és bízott a külföldön tanuló diákjaikban, hogy az idegen városokban megszerzett tudásukat a városuk érdekében használják. Átadta nekik az vándorlókönyvet, amibe az addig megszerzett pontjaik voltak.

  Fotók: Miskolczi János

A résztvevő csapatok először egy álmot jelenítettek meg, mutattak be, amelyet a város jövőjéről szőttek.  Nem volt megkötés, hogy milyen távolra tekintsen a vízió Debrecen jövője vonatkozásában, a hangsúly a jelenhez mért változásokon, átalakulásokon volt. Az álmot, látomást a csapatok tetszőleges formában mutatták be.
A pályaművek bemutatásához kapcsolódóan megállapítható, hogy a fiatalok Debrecen jövőjéről gondolkodva meg kívánják őrizni a város történelmi örökségét, a nagy elődök munkája iránt tisztelettel adóznak, de bátor és merész, olykor meghökkentő jövőképük nyomán egy modern város bontakozott ki, amely természeti kincseit tudatosan védi, azzal harmóniában kíván élni, jól szervezett közlekedése digitalizált, és az „iskolaváros” korszerű iskoláiban tanulnak a diákok. A munka világában robotok végzik az emberek által irányított munkát. A fiatalok a megálmodott jövőben képzelik el személyes életüket, amely őrzi a humán kultúra értékeit.
A zeneművészeti szakgimnázium diákja erre az alkalomra komponálta, a DebrecZene című zongoraművét, melyet ő maga interpretált, a Fazekas Gimnazisták 2068-as Cívis Híradó keretében mutatták be jövő képüket, a Kós Károly Gimnázium tanulói „Most szólj!” címmel fogalmazták meg Comic – álmukat. A Medgyessysek „Növekvő város” víziójukat mutatták be, a Tóth Árpád Gimnázium csapata „Jövőkép” címmel jelenítette meg a generációkon átívelő „debreceniséget”, míg a Csokonai csapata „Együtt a természettel, az élővilággal az életünkért” című pályaműve egy élhető környezettudatos közösség értékrendjét közvetítette. Az Ady gimnazisták a Kapitólium projektet, azaz a „A jövő édenkertje” című városképet mutatták be, a Nyíradonyi Kölcsey Gimnázium diákjai „Virágos álom” gondolatköre a szó valódi és metaforikus értelmében a város jövőbeli kiteljesedésére utalt.

 

  Fotók: Miskolczi János

A csapatok különböző munkamódszerrel dolgoztak, voltak olyan pályamunkák, amelyek az adott intézmény diákközösségének összesített, rendszerezett véleményét, vízióját tükrözték, ahogy fogalmazták a feladatot csapatépítési lehetőségnek tekintették. Mások egy adott közösség, csoport ötleteire építettek, de visszajelzést kértek és vártak társaiktól. A feladathelyzet szellemi energiákat szabadított fel, de a csoport kohézióra is nagy hatással volt.
A pályaműveket a kifejező eszközök sokszínűsége jellemezte, alkalmazták a digitális technika eszközeit, jól megszerkesztett vizuális elemeket, a képző- és a zeneművészet kifejező attribútumait.
A szabadon választható témák közül négy csapat Debrecenről szóló vers megzenésítését választotta.  Az irodalmi anyagot debreceni költők adták, Gulyás Pál, Tóth Endre, Kiss Tamás, a zenét a diákok komponálták és adták elő a Kodály Szakgimnázium, a Csokonai, az Ady és a Nyíradonyi Kölcsey Gimnázium részéről, zongora, hegedű, továbbá gitárkíséretet választva, de a kölcseysek teljes zenekari kísérettel mutatták be műsorukat.

  Fotók: Miskolczi János

A Kós Károly Szakgimnázium diákjai kreatív könyvet készítettek, „Kreatív Kósosok Debrecene” címmel, melynek eredeti példányát átadták a zsűri elnökének Papp László polgármester úrnak, a közönség számára pedig prezentáció formájában ismertették.

Fotók: Miskolczi János

Debrecen jellegzetes helyeiről készített filmet a Fazekas és a Tóth Árpád Gimnázium.

A fazekasos csapat az Aranyláz Debrecenben címmel, a némafilm eszköztárával, feliratozással készítette el filmjét, aminek főszereplője a megidézett Arany János volt, (Halász Bence 9. F. osztályos tanuló alakította, igen hitelesen) akit magával ragadott a város nagyívű fejlődése, mégis leginkább alma matere, a Debreceni Református Kollégium és a megújult Nagytemplom látványa dobogtatta meg szívét. Kitűnően megválasztott zenei aláfestés teremtett egyedi hangulatot, a humort sem nélkülöző előadáshoz.
A Tóth Árpád Gimnázium diákjai szintén Debrecen jellegzetes helyeit mutatták be, Misi a netVitéz című filmjükben. A netVitéz, azaz Csokonai Vitéz Mihály lépett fel a világhálóra, és a Facebook bejegyzéseket követve, kommenteket fogalmazott meg a látottakkal kapcsolatban.
Önironikusan bejegyzésekkel látta el az utókor által állított szobrait és emlékhelyeit, de szeretettel idézte fel barátja emlékét a Botanikus kertben járva. A virtuális utazás során visszalájkolta őt nagy szerelme Lilla és barátja Fazekas Mihály is. Szelleme a világháló végtelenjében is felüdülést jelent az utazónak.
A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium csapata 2023 Debrecen címmel számítógépes játékot készített. A főszereplő a játéktér labirintusát járja be, a célhelyeken kisfilm bejátszások mutatják be a város kultikus helyeit és a hozzájuk kapcsolódó köztéri szobrokat.          „Level up”, olvashattuk a film záró képén üzenetüket.

  Fotók: Miskolczi János

A döntő harmadik feladata szónoklat volt. A feladat Szabó Magda Kiálts, város! c. darabjára épült, melyben a város főbírája áldozatot kér a polgároktól Debrecen megmaradásáért. A diákoknak meg kellett győzniük a város polgárait, hogy áldozatot hozzanak Debrecenért.
A fiatalok érzelemre és értelemre ható érveket sorakoztattak fel, melynek célja Debrecen fennmaradásának biztosítása.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának köszönhetően az első helyezett csapat tagjai és húsz diáktársuk - akik a verseny során legaktívabban segítették iskolájuk sikeres szereplését – 2018 nyarán Debrecen egyik, általuk választott testvérvárosába utazhatnak ötnapos látogatásra, a Debreceni Tankerületi Központ pedig Campus Fesztiválra szóló belépőt ajándékozott a 25 diáknak.
A Cívis álom című háromfordulós várostörténeti vetélkedőt 2018-ban a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium csapata nyerte meg, akik további 20 diáktársukkal, Debrecen testvérvárosába, az Amerikai Egyesült Államokbeli New Brunswickba utaznak.
A Cívis álom című háromfordulós várostörténeti vetélkedő eredménye:

I. helyezett
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium csapata: Germán Réka, Halász Bence, Kustár Gábor, Tikász Dóra, Tóth Regina és a zsűritagok

Fotók: Miskolczi János

II. helyezett
Tóth Árpád Gimnázium csapata: Biró Bettina, Boda Boglárka, Farkas Fruzsina Emese, Kádár Zsolt, Sánta Réka

III. helyezett
Debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium csapata: Abai Evelin, Faddi Alíz, Lippai Kata, Komendát Zsuzsanna, Szilágyi Bettina, Tóth Réka

A Debreceni Tankerületi Központ „Kincseink” címmel tehetséggondozó konferenciát rendezett 2018. március 21. 10 óra Kölcsey Központban

A Debreceni Tankerületi Központ „Kincseink” címmel tehetséggondozó szakmai konferenciát rendezett, ahol a program vezetői részéről a tehetségfejlesztő munka értékelése, tapasztalatainak összegzése történt meg, a meghívott szakemberek részéről a téma hazai és nemzetközi vonatkozásaival kapcsolatos előadások hangzottak el, az alábbi program szerint. A konferencián tehetséges a zenei és előadó művészet területén kiemelkedő tehetségű diákok mutatkoztak be.

Program
10:00–10:05    Debrecen dal
Előadják a Debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai
A Debreceni Tankerületi Központ részéről köszöntőt mond
Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató
10:05–10:20    Debrecen Megyei Jogú Város részéről köszöntőt mond
Dr. Barcsa Lajos
alpolgármester úr
10:20–10:50    A konferenciát megnyitja
Kósa Lajos, megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter

Előadások
10:50–11:10 A Klebelsberg Központ szerepe a jó gyakorlatok intézmények közötti megosztásában
Előadó:
Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke
11:10–11:30 Közös kincsünk „a debreceni példa” – a komplex városi tehetségprogram tapasztalatai

Előadó: Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója

Fotók: Miskolczi János

11:30–11:40 F.J. Mönks, a European Council for High Ability örökös elnöke
11:40–11:50 Bokor Adrienn gyógyszerészhallgató visszaemlékezése a programban való részvételről
11:50–12:10 A szakszolgálat feladata és szerepe a tehetséggondozásban
Előadó:
Sári Péterné, a Hajdú Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgató-helyettese
12:10–12:20 Pendely énekegyüttes műsora
12:20–12:50 ebéd
12:50–13:00
Mészáros Gábor - Szabó Magda: Ma még enyém egészen, megzenésített vers
13:00–13:20 A tehetséggondozó szakemberek együttműködésének szükségessége és lehetőségei
Előadó
: Dr. Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke
13:20–13:40 Milyen támogatásokra van szükségük a tehetséges diákoknak?
Előadó:
Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége ügyvezető elnöke
13:40–14:00 A pedagógus szerepek a tehetséggondozó munkában
Előadó:
Dr. Polonkai Mária, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége alelnöke
14:00–14:10 Holozsai Eszter fuvolázik
14:10–14:30 Határaink mezején
Előadó:
Porkoláb Gyöngyi, az Európa Kulturális Fővárosa Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatója
14:30–14:50 A Cívis álom című középiskolai interaktív és kreatív vetélkedő I. helyezést elért pályaművének bemutatása
14:50–15:10 "Kincseink" - a diákkonferenciák szerepe a Debreceni Tehetséggondozó Programban
Előadó:
Dr. Pakurár Miklósné, a Debreceni Tehetséggondozó Program munkaközösség-vezetője, a Szoboszlói Úti Általános Iskola intézményvezetője
15:10–15:30 A tehetséggondozás egy sajátos formája: EngRead Nemzetközi Angol Nyelvi Olvasóverseny Egy mentor tanár tapasztalata
Előadó:
Kamila Hrynkiewicz-Kuś, angoltanár, Lublin
15:30–15:40A IV. Országos Tehetséggondozó Diákkonferencia arany minősítést nyert pályázatának bemutatása
15:40 A konferencia zárógondolatai
Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója

Fotók: Miskolczi János

A „debreceni példa” tíz éve címmel jubileumi kiadvány jelenik meg

A tehetséggondozás jubileumi éve számvetésre készteti a program vezetőit és megvalósítóit.  A szerkesztett kiadványban a tehetséggondozást végző szakemberek összegzik a 10 éves munka eredményeit, tapasztalatait. A városi tehetséggondozó munkaközösségek vezetői, a pedagógiai szakszolgálat tehetséggondozással foglalkozó munkatársai elemző értékeléssel mutatják be a program felépítésének útját, kiteljesedését és módszertani leírásokat adnak. Példák mutatják be, hogy a városi tehetséggondozó program pozitív hatása hangsúlyosan jelen van a debreceni pedagógusok szakmai gondolkodásában.