A Nemzetközi Magyar Matematikaverseny 1992-ben Oláh György felvidéki és dr. Bencze Mihály erdélyi matematikatanárok kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence magyar középiskolásai anyanyelvükön versenyezhessenek matematikából. Az idei rendezvény fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, a védnökei pedig Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere voltak.

A verseny helyszínét kétévente Magyarország, illetve valamely határon túli város biztosítja. Kaposváron 1997. után idén már másodszor szólalt meg március 14-18. között az „ötágú síp” a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium szervezésében. A Kárpát-medence öt régiójából – Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország – összesen közel 250 diák és 80 tanár vett részt a versenyen.

 

Az ünnepélyes eredményhirdetés keretében a zsüri az idei évben 11 első, 10 második, 20 harmadik díjat és 60 dicséretet adott át a versenyzőknek. Emellett hagyományosan elismerésre kerültek a különböző régiók legeredményesebb versenyzői, minden évfolyam abszolút győztesei. Idén a zsüri a különösen szép feladatmegoldásért is adott át jutalmakat. A verseny egyik alapítójáról Dr. Urbán Jánosról elnevezett díj is gazdára talált, melyet egy határainkon belüli és egy határainkon kívül élő tanuló kapott.