Tájékoztatás a külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban

 

A külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban – 2020. február 6-án hatályban lévő jogszabályokat alapul véve – tájékoztató készült.

Jelen tájékoztató segítséget kíván nyújtani a külföldről hazatérő magyar és nem magyar tanköteles állampolgárok tanulmányainak hazai köznevelési intézményben történő folytatásához. A Klebelsberg Központ és az állami iskolafenntartó tankerületi központok mindent megtesznek a külföldről hazatérő magyar diákok sikeres integrációja érdekében. Kiemelten fontos számunkra, hogy mind a magyar állampolgárságú, mind az azzal nem rendelkező, de magyar anyanyelvű, vagy magyar gyökerekkel rendelkező, hazatelepült gyermekek, fiatalok a lehető legteljesebb körű támogatást kapják meg a hazai iskolarendszertől. A mellékletben szereplő tájékoztatóban tételesen szerepelnek az egyes esetek, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb tudnivalók, valamint az irányadó jogi rendelkezések. A magyar jogszabályok lehetőséget adnak a kinti tanulmányok elismerésére, az ezzel kapcsolatos információk is megtalálhatóak a dokumentumban. Fontosnak tartjuk azonban, hogy legyen lehetőség a személyes kapcsolattartásra, segítségkérésre is. Ennek érdekében mind a Klebelsberg Központ, mind pedig a területileg illetékes fenntartók részéről kijelölt kollégák állnak az érintettek rendelkezésre, akik a korábbi tanulmányok beszámításával kapcsolatban, illetve bármilyen egyéb felmerülő kérdésben segítenek megoldást találni a diákoknak és szüleiknek. Nekünk minden magyar gyermek fontos, akárhol élt vagy tanult eddig! Keressék bizalommal a kollégáinkat, várunk szeretettel mindenkit az iskoláinkban!

 

A tájékoztató I-II. pontja öt esetkört mutat be a fenti tárgyban:

Tanköteles magyar állampolgár

1. A tanköteles magyar állampolgár külföldön tanul, de Magyarországon egyéni munkarenddel rendelkezik, tehát itthon is folytat tanulmányokat

2. A tanköteles magyar állampolgár tanulmányait külföldön kezdte meg vagy Magyarországon megkezdett tanulmányait külföldön folytatta, és hazatérve, tankötelezettségét Magyarországon teljesítené, azonban nem rendelkezik egyéni munkarenddel

3. A kettős állampolgár tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

Tanköteles nem magyar állampolgár

4. A tanköteles nem magyar állampolgárra vonatkozó szabályok, amennyiben tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

5.  A magyar felmenőkkel rendelkező nem magyar állampolgár a tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

A III. pontban kerültek részletezésre a résztanulmányok beszámításával, az általános iskolai bizonyítvány elismerésével, illetve a középiskolai jelentkezéssel kapcsolatos szabályok.

A lenti táblázat tartalmazza azokat az intézményeket és elérhetőségeiket, (általános iskola, középfokú intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai feladatot ellátó köznevelési intézmény) amelyek a beilleszkedéshez illetve a felzárkóztatáshoz többletsegítséget tudnak nyújtani a külföldről hazatérő tanulók számára, a köznevelési feladatok ellátásán felül. Hangsúlyozzuk, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 72. § (2) bekezdésében meghatározott szabad iskolaválasztási jog nem sérülhet, azaz ezektől eltérő intézményben is folytathatja a tanuló a tanulmányait!

 

 

 

Egri Tankerületi Központ

A köznevelési intézmény típusa

Az intézmény neve

Az intézmény címe

Az intézmény telefonos elérhetősége

Általános iskola

Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium

3304 Eger, Pásztorvölgy utca 25.

36/429-950

LDxRRvexuhamfrr2mWcHZpQHBhc3p0b3J2b2xneWkuaHU=

Kántor Zsolt

Gimnázium/Középfokú intézmény

Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium

3304 Eger, Pásztorvölgy utca 25.

36/429-950

PKSIKj4mDQ0cHZpQHBhc3p0b3J2b2xneWkuaHU=

Kántor Zsolt

Gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmény

Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Kollégium

3300 Eger, Szalapart utca 81.

36/411-933

TZqdWln3ZGVaWdhemdhdG9Ac3phbGFwYXJ0aS1lZ2VyLnN1bGluZXQuaHU=

Hornyeczki Lászlóné

 

A tárgykörben felkereshető tankerületi kapcsolattartó adatai:

A tankerületi kapcsolattartó

Neve

Elérhetősége(i)

Király Anikó

e-mail: NurRl2zMYW5pa28ua2lyYWx5QGtrLmdvdi5odQ==

telefon: 36/795-235

 

Tájékoztatás anyaga