A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola 2019. november 18-án rendezte meg a „Rév Lívia ” IV. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraversenyt. A megmérettetésen az alapfokú művészetoktatási intézményben, zongorán tanuló diákok vehettek részt. A versenyre Baranya-, Somogy-, Tolna- és Zala-megye 21 alapfokú művészetoktatási intézményéből 79 tanuló nevezett 5 korcsoportban.

A versenyző tanulókat 3 fős zsűri értékelte:

Dr. Zsigmond Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára,

Megyimóreczné Schmidt Ildikó a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola a Pécsi Művészeti Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának zongoramódszertan és tanítási gyakorlat zongoraművész tanára,

valamint Réti Tamás a Tóth Aladár Zeneiskola igazgató-helyettese.

Magas szakmai színvonalon zajlott a rendezvény, a tanulók előadásában szép produkciók csendültek fel. A zsűri tagjai az eredményhirdetés megkezdése előtt köszönetüket fejezték ki a rendező iskolának, valamint a Muzsikál Kaposvár Kulturális Alapítványnak a professzionális szervezésért. A díjazás során igyekeztek minél több elismeréssel jutalmazni a produkciókat és a felkészítő tanárokat: 10 db különdíjat, 12 db III. helyezést, 9 db II. helyezést, 17 db I. helyezést, 2 fődíjat és 14 db felkészítő tanári különdíjat osztottak ki.

A zongoraversenyt több kísérőprogram is színesítette. A szakmai nap egyben nem akkreditált továbbképzésként is szolgált. A Bázisintézményi program tematikája a versenyszervezés, valamint a versenyeztetés szerepe a művészetoktatásban címet viselte. Az EMB Kiadó jóvoltából lehetőség nyílt zongorakották és ajándéktárgyak megvásárlására is. Emellett minden résztvevő műtermi portréfotózáson vehetett részt, hogy emlék maradjon erről a napról.

A regionális versenyek megszervezése hiánypótló esemény a Dél-Dunántúli régióban, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola örömmel vállalja fel ezen események megszervezését. A rendező iskola köszönetét fejezi ki a résztvevő tanulóknak, pedagógusoknak, valamint a rendezvényt segítő támogatóknak, szponzoroknak.

Csatári-Szűcs Boróka

Felkészítő tanára: Vadász Adrienn


Zeng Ziquan

Felkészítő tanára: dr.Farkasné Nagy Gabriella