Hírek

2017. október 28. 11:22

Matek kedvcsináló az Erkel gimiben

Harmadik alkalommal rendezett Matematikai Szakmai Napot a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium Matematika-Fizika-Informatika Munkaközössége. Az október 26-i délutánon nyolcadikosok és tanáraik látogathattak el a középiskolába, hogy érdekes matematikai előadásokon és játékos logikai vetélkedőn vegyenek részt, és nem utolsósorban betekintést nyerjenek a gimnázium életébe.

2017. október 5. 15:02

Gyomaendrődi, mezőberényi, köröstarcsai, körösladányi és bucsai iskolák szépülnek meg

Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című felhívás keretében 750 millió forintból újulhat meg 13 köznevelési intézmény a Gyulai Tankerületi Központ illetékességi területén. Közöttük a két gyomaendrődi általános iskola, a mezőberényi, a körösladányi a köröstarcsai és a bucsai általános iskola. A hat iskolára elnyert uniós támogatás összesen mintegy 356 millió forint – jelentette be Teleki-Szávai Krisztina, a tankerület vezetője a szeptember 29-i sajtótájékoztatón, amelyen részt vett a térség országgyűlési képviselője, Dankó Béla, valamint az érintett iskolák igazgatói.

2017. október 5. 13:25

Mintegy 12000 m2 felület újul meg a dévaványai iskolában

A Gyulai Tankerületi Központ, 16 sikeres pályázatával összesen hárommilliárd forint értékű támogatást fordíthat iskolái fejlesztésére. Teleki-Szávai Krisztina, a tankerület vezetője a dévaványai fejlesztésekről október 29-én, sajtótájékoztató keretében számolt be, amelyen részt vett Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője, Valánszki Róbert, Dévaványa város polgármestere, valamint Baloghné Berényi Erzsébet, a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

2017. szeptember 18. 10:54

A pedagógusminősítés és tanfelügyelet aktuális kérdései merültek föl Gyulán

A pedagógusminősítési és tanfelügyeleti eljárások aktuális kérdéseit vette számba az a megyei szintű szakértői konferencia, amelynek a gyulai Vigadó adott otthont szeptember 14-én délután. Az évente három alkalommal – áprilisban, szeptemberben és decemberben – megrendezett szakmai értekezlet az éppen aktuális jogszabály-módosításokról és teendőkről tájékoztatta a tanfelügyeleti és minősítési szakértőket.

2017. szeptember 17. 10:46

Négy gyulai iskolát újít fel a Gyulai Tankerületi Központ

Békés megyében 16 sikeres pályázatával, összesen csaknem hárommilliárd forint értékű támogatást fordíthat 14 iskola fejlesztésére a Gyulai Tankerületi Központ – tájékoztatta Teleki-Szávai Krisztina, a tankerület igazgatója a média képviselőit szeptember 12-én. A sajtótájékoztatón továbbá részt vett dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint a helyi oktatási intézmények vezetői.

2017. szeptember 16. 10:18

Új tornacsarnokot és könyvtárat kapnak a vésztői diákok

14 településen 16 sikeres pályázatával, összesen csaknem hárommilliárd forint értékű támogatást fordíthat iskolái fejlesztésére a Gyulai Tankerületi Központ – jelentette be Teleki-Szávai Krisztina, a tankerület igazgatója. A vésztői fejlesztésekről szeptember 12-én helyszíni sajtótájékoztató keretében számolt be, amelyen részt vett dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, dr. Mokán István, a település polgármestere, valamint Tölcsér Jánosné, az iskola igazgatója.

2017. szeptember 15. 9:50

Sportcsarnok épül a Sarkadi Általános Iskolában

A Gyulai Tankerületi Központ Békés megyében 16 sikeres pályázatával, összesen csaknem hárommilliárd forint értékű támogatást fordíthat iskolái fejlesztésére 14 településen – jelentette be Teleki-Szávai Krisztina, a tankerület igazgatója. Szeptember 12-én a sarkadi fejlesztésekről helyszíni sajtótájékoztató keretében számolt be, amelyen részt vett dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, a település polgármestere, dr. Mokán István, valamint Pappné Szabó Erzsébet, az oktatási intézmény igazgatója.

2017. szeptember 6. 15:25

Komfort az Erkel gimnázium megújult kollégiumában

Az időjárás immáron nem állhat a tanulás útjába. Komfortos körülmények között kezdhették a tanévet a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium bentlakó diákjai, hiszen a nyári szünetben nemcsak a diákszálló külseje szépült meg: az épületben energetikai korszerűsítés zajlott: a szakemberek napelemes rendszert építettek be, kicserélték a nyílászárókat, megvalósult a homlokzat hőszigetelése, valamint a lapostető hő- és vízszigetelése, továbbá ezután új, illetve felújított ágyak szolgálják a kollégisták kényelmét. A korszerű kollégiumot szeptember 3-án Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békés megye fejlesztési biztosa adta át a diákoknak.

2017. szeptember 1. 12:37

66 év után új iskolát és óvodát kapott Geszt

Kiköltöztek a diákok a Tisza-kastélyból, a 2017/2018-as tanévtől kezdve XXI. századi körülmények között tanulhatnak a Geszti Arany János Általános Iskola diákjai. A Békés megyei községben az 1700-as évek óta nem épült közintézmény, ám az összesen 1,1 milliárdos beruházásnak köszönhetően mostantól egy vadonatúj általános iskola, tornaterem, valamint óvoda, közkonyha és étkező növeli a gesztiek életszínvonalát. Az új közintézményeket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át az augusztus 30-i ünnepségen, ahol részt vett többek között, dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, dr. Takács Árpád, Békés megyei kormánymegbízott, dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, valamint Fábián Zsuzsanna, Geszt Község polgármestere.

2017. július 10. 13:00

Balássy Fanni és Kiss László miniuniverzuma

Mindketten gyulaiak, „erkelesek” és a literatúra elkötelezettjei. E közös faktorok bizonyára nagyban segítették az isteni gondviselést abban, hogy keresztezze Balássy Fanni és Kiss László útját. Jól sikerült: a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium végzős diákja irodalomból a kiváló 15. helyezést érte el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Hathatós felkészülésében a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztője, a középiskola irodalom- és történelemtanára nem kis munkával segítette. Mi rejlik kettejük „miniuniverzumának” metszetében?