Tánccal avatták új tornatermüket a diákok - galériával

Publikálva: 2023. október 10.

Közel 17 millió forintból újult meg nemrég az eleki Dr. Mester György Általános Iskola tornaterme, amelynek átadó ünnepségét pénteken tartották. Az eseményen az Eleki Diáksport Egyesület tornászai tartottak bemutatót, és kiderült az is, hogy a diákok milyen sikereket érnek el a mindennapokban.

Különös hangsúlyt fektetnek Eleken a diáksport fejlesztésére

Fotó: Vásári Erzsébet


Csuvarszkiné Sarkadi Ibolya igazgató az átadóval egybeeső Magyar Diáksport Napja apropóján elárulta, iskolájuk évről-évre benevez az Európai Diáksport Napra, megmozgatva ezzel egyidőben minden tanulóját és pedagógusát. A program keretében a tanulók különböző helyszíneken változatos sportfeladatokat teljesítenek. Erre pedig a felkészülést a mindennapos testnevelésórák biztosítják, melyek az iskola 9 évfolyamában heti 45 órában, összesen négy helyszínen – a megújult tornateremben, az íjászteremben, a ping pong teremben és a városi sportcsarnokban – valósulnak meg. A felsoroltak közül a tornateremben az elmúlt nyáron kezdődött a felújítás, azon belül a gipszkartonozás, a festés, a sportparketta lerakás, illetve a világítás korszerűsítése. Nagy örömmel vették ezeket a munkálatokat. Az igazgatótól megtudtuk, a Dr. Mester György Általános Iskolában tehetséggondozás is folyik, valamint néptánc óráknak is helyet biztosítanak, végül pedig legutóbbi sportsikereiket sorolta fel.

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató elmondta, az elmúlt években és évtizedekben a sport és azon belül a diáksport fogalma, valamint feladata és a mindennapijainkban betöltött szerepe egyre inkább kiszélesedett. Ennek egyik alappillérei az iskolai testnevelés órák, és az azokon belül zajló tehetséggondozás. Ezek eredményei pedig a különböző sportsikerek által begyűjtött kupák és érmek, amik egyben hatalmas örömöt is jelentenek a gyerekeknek. Hozzátette, a sport népszerűsítésével a pedagógusok és edzők feladata és felelőssége is megnőtt, hiszen célkitűzés lett úgy nevelni a gyermekeket, hogy később, felnőtt korukra is bennük maradjon a mozgás öröme.

Tánccal avatták új tornatermüket az eleki diákok

Fotók: Vásári Erzsébet


A tankerületi igazgató ismertette, a Gyulai Tankerületi Központ mostani beruházásának célja a Dr. Mester György Általános Iskola tornaszobájának felújításával egy korszerű, biztonságos terem kialakítása a diákok és a pedagógusok számára. Az előzményekről kifejtette, a tornaterem fala és mennyezete a hosszú évek során elhasználódott, a nedvesedés miatt a vakolata több helyen levált, a burkolata pedig nem volt alkalmas sportolásra. A felújítás két ütemben valósult meg: első körben a falfelületeket javították, majd légáteresztő vakolattal látták el, illetve festették, emellett LED-es fényforrást építettek be. Míg a második ütemben felszedték a laminált padlót, ami után aljzatkiegyenlítés következett. Végül pedig egy dupla párnafás, kimondottan sportolásra ajánlott padlót tettek le.

A mindennapokban segítik az eleki sportot és sportolókat

Szelezsán György polgármester elmondta, rendkívül fontos az, hogy a gyermekek egészen kicsi koruktól kezdve sportoljanak, amire Eleken igyekeznek folyamatosan megfelelő körülményeket biztosítani. A sport ugyanis nem csupán egészségessé tesz bennünket, hanem fejleszti a jellemet, a szellemi képességeket és megtanít tisztelni egymást, valamint felkészít a nehézségek leküzdésére is. Ráadásként pedig rengeteg élményt és kapcsolatokat, barátságokat nyújt életünk során. Hozzátette, városvezetőként igyekszik a mindennapokban segíteni az iskolai sportot és a sportegyesületek munkáját is, ezúttal például egy ajándék labdacsomaggal érkezett a tornaterem átadójára. Végül elárulta, jövőbeni terveik között szerepel többek között a kézilabda edzések elindítása Eleken, hogy még inkább szélesítsék a gyermekek választási lehetőségét a helyi sportok terén.

forrás: BEOL.hu

fotók: Vásári Erzsébet


 


Menü

Navigáció