Szent Imre Napok az intézményben

Publikálva: 2017. november 24.

.

A Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Imre Tagiskolájában már hagyomány, hogy minden év októberében a névadó tiszteletére rendezett több napos rendezvényen, megannyi versenyen, vetélkedőn mérhetik össze tudásukat az iskola tanulói. A Szent Imre Napon 19 verseny, vetélkedő és kirándulás szerepelt a programok között. Gyakorlatilag az iskola valamennyi tanulója részt vett valamelyik rendezvényen. 52 egyéni és 13 csapat osztozott a dobogó 1.-2.-3. helyén. Ez is bizonyítja, hogy „van élet a tanórán” kívül is. A Szent Imre Tagiskola pedagógusainak ezzel a programsorozattal nemcsak az a céljuk, hogy a tanóra kereteiből kiszakadva sok-sok versenyt rendezzenek, hanem az is, hogy erősítsék a tanulók közösség iránti felelősségét és mindazt, amit névadójuk, Szent Imre herceg életében fontosnak tartott: jelesül a műveltség iránti vágyat, a szeretet gyakorlását, a becsületességet, az igaz hitet és a jócselekedetet. Élete példa lehet mindenki számára.

„Mindenképpen az a célunk, hogy ezt a jó gyakorlatot a jövőben is tovább vigyük, kiegészítve minden évben újabbnál újabb, érdekesebbnél érdekesebb versenyekkel, vetélkedőkkel. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget a kollégáknak és a szülőknek. A jövőben pedig még inkább számítunk a szülők részvételére, hogy gyermekeinknek még tartalmasabb, érdekesebb, szórakoztatóbb programokat tudjunk szervezni. - mondta Boldizsár Bertalan a tagintézmény vezetője.


Menü

Navigáció