Súlyemelő diákolimpia Vajszlón

Publikálva: 2018. április 18.

Súlyemelő diákolimpia Vajszlón.

2018-ban Baranya megye adott otthont a súlyemelő diákolimpiának. Április 14-én és 15-én a Vajszlói Kodolányi János Általános Iskola volt házigazdája a nagyszabású sporteseménynek, amit a Szigetvári Tankerületi Központ is támogatott.

A rendezvény előzménye, hogy Gyurkovics Ferenc, a magyar férfi súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya, a Pécsi SE elnöke és ifjabb Martin Jenő, az iskola testnevelő tanára (maga is súlyemelő) kezdeményezésére 2017 júliusában edzőterem nyílhatott a „Kodolányi”-ban. A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Nagy Csaba úr spoteszközökkel támogatta az ifjú sportolókat.  A Baranya Megyei Önkormányzat nagy súlyt fektet a diáksportra, évente négymillió forinttal támogatják a baranyai gyerekek sportolását.

Vajszlón komoly hagyománya van a súlyemelésnek, hiszen id. Martin Jenő, a vajszlói súlyemelés élő legendája, aki 1959-ben kezdte a sportot, a 60-as években ifjúsági válogatott súlyemelőként több országos versenyen vett részt, és akinek ma is szívügye a sport. Fia, ifj. Martin Jenő edzőségével a sportágban rövid idő alatt szép eredményeket értek el a vajszlói diákok, így válhatott érdemessé az iskola a súlyemelő diákolimpia rendezésére.

Több mint 150 versenyző indult az egész országból, a 8–20 éves korosztályokban, s az egész környéket megmozgató esemény volt az Ormánság első országos rendezvénye ebben a sportágban.

Menü

Navigáció