Köszönet a Tanároknak és támogatás a rászorulóknak Szerencsen

Publikálva: 2017. június 29.

2017. június 23-án, Pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték a tanárokat a Rákóczi vár Színháztermében, Szerencsen. A tankerületi központ által szervezett eseményen dr. Solti Péter a Klebelsberg Központ elnöke, illetve a helyi járások hivatalvezetői, polgármesterei és az intézmények vezetői vettek részt. A Szerencsi Művészeti Csoport műsora tette színesebbé az ünnepséget, amelyen a jótékonykodás is kiemelt szerepet kapott.

A jelenlévő pedagógusokat a Klebelsberg Központ elnöke üdvözölte elsőként, majd a tankerületi igazgató, Szabó Árpád köszönte meg kiemelkedő munkájukat. A helyi tanulókból és tanárokból álló művészeti csoport műsora szórakoztatta a vendégeket.

Idén elsőként adták át ünnepélyes keretek között a Zemlényi Zoltán Pedagógus Intézményvezetői Díjat. A kitűntetést, a Szerencsi Tankerületi Központ alapította és a fenntartóhoz tartozó négy járás egy-egy intézményvezetője kapta meg példaértékű elhivatottságáért. Egy szakmai bizottság ítélte oda az új kitűntetést, mellyel a tankerületi központ szeretne hagyományt teremteni. Az ünnepségen a kiemelkedő munkát végző pedagógusok átvehették a nevelő-oktató munkájuk elismerésére szolgáló okleveleket és Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket is.

A délutáni ünnepségről a jótékonykodás sem maradhatott el. Az elmúlt hetekben lezajlott természeti csapások áldozataira is gondoltak a szervezők. Megyaszó és Halmaj településeken komoly károkat okozott a vihar és a jégeső, mely sok család életét nehezítette meg, ezért az eseményen adományokat gyűjtöttek a károsultak megsegítésére. A megrongálódott házak lakói számára megnyitották a megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola tornatermét ideiglenes menedékként és a tankerületi központ felajánlotta, segítségét a helyi önkormányzat számára.

Menü

Navigáció