„Jártunk a múltban, jelenben, jövőben”

Publikálva: 2023. április 19.

A 30. Arany János Irodalmi Verseny döntőjében a címként szolgáló idézet vezette be az egyik szóbeli kérdést.

A verseny a Nemzeti Tehetség Program anyagi támogatásával és a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium magyartanárainak szakmai munkája eredményeképpen valósult meg. Az egész tanévet felölelő megmérettetés azokon az irodalmi alkotásokon alapul, amelyeknek címeit az előző év júliusában közzétett a versenybizottság.

Ezúttal Arany János balladái közül jól kellett ismerni Az egri leányt, a Kép-mutogatót, Rozgonyinét, Szőke Pannit és Zách Klárát, el kellett olvasni Shaw Pygmalionját, Mikszáth Kálmán Gavallérok, Kaffka Margit Színek és évek, Molnár Ferenc Egy pesti leány története, Kondor Vilmos Budapest noir című regényét és azokat a kortárs novellákat, amelyeket a Budapest off című kötet tartalmazott.

Az elmúlt év novemberi első írásbeli forduló után alakult ki az országos forduló mezőnye: 25 középiskola 50 diákja jutott be a 2023. április 15-16-i tatai döntőbe.

Az ünnepélyes megnyitón a Tatabányai Tankerületi Központ köznevelési osztályvezetője, Fenyvesi Veronika, valamint az Eötvös József Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese, Major-Rochlitz Ágnes köszöntötte a résztvevőket.

A kilencedikes és tizedikes korú versenyzőknek írásban és szóban is bizonyítaniuk kellett, hogy ők ismerik a legjobban az elolvasott művek szereplőit, az irodalmi alkotások eseményeit, helyszíneit, látják a történések összefüggéseit, a különböző korok etikai normáit, az emberi szerepeket.

Az országos döntő szép hagyománya, hogy „meglepetésvendégként” kortárs író is helyet foglal a zsűri tagjai között. Ezúttal Jeli Viktória író, dramaturg, a Budapest off című novellagyűjtemény alapjául szolgáló mű szerzője találkozott ifjú olvasóival. Mind a szerző, mind az olvasók számára különleges élményt jelentett a szombat délutáni rendhagyó író-olvasó találkozó.

Az eredmények összesítésének idejére kulturális programot szerveztek a házigazdák. Az ország különböző részeiből érkező tanulók és felkészítő tanáraik az Esterházy kastélyt tárlatvezetéssel tekinthették meg.

A kétnapos verseny zárásaként a döntő résztvevői emléklapot, jutalomkönyvet kaptak. A legjobban teljesítő diákok közül hatan arany-, öten ezüst-, kilencen bronzdiplomát és ajándékkönyveket vehettek át.

A döntőben megyei versenyzők is részt vettek, három eötvösös tanuló is bejutott az eredményes első fordulót követően, és közülük ezüstdiplomát szerzett Hegedüs Zsófia tizedik osztályos tanuló.

 

A képen az Eötvös József Gimnázium és Kollégium döntősei: Osváth Zita 10. A, Hegedüs Zsófia 10. B,  Patyi Ingrid 10. B osztályos tanulók és Csúzyné Harasztosi Julianna felkészítő tanár látható

Menü

Navigáció