ELŐZETES AJÁNLATTÉTELI KIÍRÁS ÓVODA- ÉS ISKOLATEJ PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELHEZ

Publikálva: 2018. április 27.

A Jászberényi Tankerületi Központ, mint fenntartó ajánlattételi felhívást tesz közzé a fenntartásában működő, a 21/2017 (IV.26.) FM rendelet előírásainak megfelelő alábbi intézményekben, a 2018-2019. tanévben iskolatej biztosítása céljából.

   Az ajánlatkérő


Jászberényi Tankerületi Központ 5100 Jászberény, Szabadág tér 16.

Az ajánlattétel tárgya

A 21/2017 (IV.26.) FM rendeletben meghatározottak szerint óvoda- és iskolatej biztosítása az alábbiak szerint

Az ajánlat tartalma, benyújtásának helye és határideje

Az ajánlatot formailag és tartalmilag a 21/2017. (IV.26.) FM rendeletben meghatározottakkal összhangban kell elkészíteni. Ennek megfelelően az ajánlatnak kötelezően tartalmaznia kell az alábbi nyilatkozatokat:

1.     Nyilatkozat arról, hogy az ajánlat alapján ajánlattevő által  szállítandó termékek megfelelnek a 21/2017 (IV.26.) FM rendelet 6. §-ban meghatározott – ott konkrétan hivatkozott- valamennyi európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti követelménynek.

2.     Nyilatkozat arról, hogy a ajánlattevő jogosult a 21/2017 (IV.26.) FM rendelet 7.§ (1) bekezdésében meghatározott bármely kérelem benyújtására, és a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési valamint a halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének ajánlattevő legkésőbb az ajánlat benyújtásának napjáig eleget tett.

3.     Ajánlattevőnek a rendelet 6. sz. mellékletében meghatározott promóciós intézkedések közül legalább két intézkedést vállalnia kell. A vállalt minimum két intézkedésre vonatozóan kötelező írásos nyilatkozatot csatolni.

A fenti nyilatkozatok hiánya esetén az ajánlat érvénytelennek minősül, ajánlatkérő hiánypótlást nem engedélyez, ezért a fenti nyilatkozatok csatolására kérjük kiemelt figyelmet fordítani.

 Az ajánlat beadásának helye: Jászberényi Tankerületi Központ 5100 Jászberény, Szabadág tér 16.

Az ajánlattevő az ajánlatát legkésőbb 2018. május 14. hétfő munkaidő végéig beérkezőleg köteles megküldeni. Az ajánlatot zárt borítékban, egy eredeti példányban, az ajánlattevő cégszerű aláírással ellátva, valamint elektronikus adathordozón kell benyújtani a fenti címre. A borítékra kérjük ráírni: „Iskolatej", továbbá a pályázó nevét és címét.

Az ajánlatok bontásának helye és ideje

Jászberényi Tankerületi Központ tárgyalója, Jászberény, Szabadság tér 16. II. emelet, 2018. május 15. 10.00 óra.

Az ajánlatok bontására az ajánlattevőket ezúton meghívja az ajánlatkérő.

 

 

Az ajánlatkérő döntést hoz 2018. május 23-ig.

A döntésről az ajánlattevők írásban kapnak értesítést.

A pályázatok elbírálásának szempontjai a 21/2017 (IV. 26.) FM rendelet 10. § (4)-(8) bekezdésében találhatóak.

A beérkezett ajánlatok és lehetséges szállítók rendeletben meghatározottak szerinti kiválasztása és rangsorolása érdekében a 10. § (4)- (8) bekezdése szerint szükséges

·        az ajánlat szerint szállítandó termékekre vonatkozó ajánlati egységárakat

·        pontozható nyilatkozatokat

·         és ajánlattevő által – a kötelező 2 promóciós intézkedésen felüli – promóciós intézkedések vállalására vonatkozó nyilatkozatokat

 az anyagban írásban rögzíteni.

Ezen nyilatkozatok utólag nem módosíthatóak és nem hiánypótolhatóak.

 

 

 

 

 

Jászberényi Tankerület intézményeinek alapadatai

 

Ellátandó intézmény / tagintézmény megnevezése

Címe

OM

KIR

KK

létszám

PROGRAMBAN KIOSZTANDÓ TEJTERMÉK

 

 

 

 

1.

Jászsági Általános Iskola Gerevich Aladár Általános Iskolai Tagintézménye

5142 Alattyán,

Szent István út 21.

201345

004

JC0203

160

I.a.

teljes/ félzsíros tej (laktózm.)

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej (laktózm.)

I.c.

natúr kefir

II. gyümölcs darabos joghurt

2.

Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

(JÁI székhely)

5100 Jászberény,

Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

201345

019

JC0201

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

3.

Jászsági Általános Iskola Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézménye

5100 Jászberény,

Bercsényi út 9-13.

201345

020

 

JC0210

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

 

 

nem.rel.

4.

Jászsági Általános Iskola Jászágói Általános Iskolai Tagintézménye

5124 Jászágó,

Jókai út 14.

201345

008

JC0205

34

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

II.

gyümölcs darabos joghurt


 

5.

Jászsági Általános Iskola Bozóky János Általános Iskolai Tagintézménye

5122 Jászdózsa,

Széchenyi út 9.

201345

001

JC0202

132

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

6.

Jászsági Általános Iskola Szent György Általános Iskolai Tagintézménye

 

 

 

5111 Jászfelsőszentgyörgy,

Fő út 110.

201345

010

JC0206

123

I.a.

zsír-

szegény tej

I.b.

zsírszegény ízesített tej

I.a.

zsír-

szegény tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

7.

Jászsági Általános Iskola

IV. Béla Általános Iskolai

Tagintézménye

5121 Jászjákóhalma,

Fő út 48-50.

201345

013

JC0207

135

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I.c.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

III.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

 

8.

Jászsági Általános Iskola Hunyadi Mátyás Általános Iskolai Tagintézménye

5141 Jásztelek,

Szabadság út 59.

201345

016

JC0208

35

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

9.

Jászsági Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézménye

5143 Jánoshida,

Iskola út 2.

201345

006

JC0204

143

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

III.

ömlesztett sajt

10.

Jászsági Általános Iskola Hábor Gabriella Általános Iskolai és Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye

5125 Pusztamonostor, Szabadság út 60.

201345

018

JC0209

111

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II. gyümölcs darabos joghurt

11.

Jászsági Általános Iskola Székely Mihály Tagintézménye

5100 Jászberény,

Lehel Vezér tér 6.

201345

021

JC0211

nem rel.

 

nem rel.

nem rel.

nem rel.

nem rel.

12.

Jászsági Általános Iskola Viszneki Általános Iskolai Tagintézménye

3293 Visznek,

Szabadság út 60.

201345

024

JC0213

117

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I.b.

zsíros/

félzsíros

ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

I.a.

teljes/ félzsíros tej

13.

 Lehel Vezér Gimnázium

5100 Jászberény, Szentháromság tér 1.

038139

001

JC0601

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

14.

Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola

 

5100 Jászberény,

Bercsényi út 40.

040093

001

JC0301

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

15.

Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5123 Jászárokszállás, Köztársaság tér 15.

035923

001

JC0801

nem.rel.

nem.rel.

 

nem.rel.

 

nem.rel.

 

nem.rel.

 

16.

Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

5130 Jászapáti,

István király út 12.

200954

006

JC0901

375

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I.b

zsíros/ félzsíros ízesített tej - vaníliás tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej - kakaó

II.

gyümölcs darabos joghurt

17.

Jászboldogházi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5144 Jászboldogháza, Kossuth Lajos út 1.

035921

003

JC1201

143

I/b. zsíros/félzsíros ízesített tej

I/b. zsíros/félzsíros ízesített tej

I/c. gyümölcsleves/ízesített joghurt

II. gyümölcsdarabos joghurt

18.

Jászboldogházi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolája

2767 Tápiógyörgye,

Szent István tér 7.

035921

007

JC1202

273

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

I/c.

gyümölcsleves/ ízesített joghurt

 

19.

Kunráth Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

5136 Jászszentandrás, Mártírok út 23.

035931

001

JC1001

215

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej - kakaó

II.

gyümölcs darabos joghurt

20.

Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola

5055 Jászladány,

Hősök tere 7.

035930

004

JC0101

428

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

 gyümölcs

darabos joghurt

III.

teljes/ félzsíros tej


 

21.

Csete Balázs Általános Iskola

 

 

 

5137 Jászkisér,

Petőfi Sándor út 1.

035929

001

JC1101

435

I.a.

teljes/ félzsíros tej

I..b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

III.

ömlesztett sajt

22.

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

 

 

5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59.

035987

001

JC0701

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

23.

Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Intézet

5100 Jászberény, Szent István krt. 22.

036045

003

JC0501

90

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

 

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

II.

gyümölcs darabos joghurt

I.b.

zsíros/ félzsíros ízesített tej

24.

Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium

5100 Jászberény, Rákóczi út 53.

035843

001

JC0401

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

nem.rel.

 

nem.rel. – nem releváns

A nem releváns intézmények, nem vehetnek részt a programban!

 

Menü

Navigáció