BAJAI DIÁK A FIZIKA OKTV ELSŐ HELYEZETTJE

Publikálva: 2021. június 18.

Kiváló eredmény született a Bajai III. Béla Gimnáziumban

Első helyezést ért el Csordás Kevin, a Bajai III. Béla Gimnázium 11. B osztályos diákja az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) fizikából.

Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója gratulált az iskola diákjának a gimnázium életében is egyedülálló eredményhez, és köszönetét fejezte ki Lakner Attila felkészítő tanárnak.

Csordás Kevin elmondta, hetedikes korától érdeklődik a fizika és matematika iránt. Az első versenyen nyolcadikos korában mérette meg magát, tizedik évfolyam óta vesz részt a pécsi fizika- diákolimpiai felkészítő szakkörein.

Az angol és német nyelvek mellett szabadidejében spanyolul tanul, valamint klasszikus gitáron és zongorán is játszik.

Életpályáját fizikusként képzeli el, melynek megvalósításáért mindent megtesz. A fizika egyben a hobbija is, ezért nem fáradság számára, hogy a nyári szünetben kikapcsolódásként fizika feladatokat oldjon meg.

Menü

Navigáció