„Az ókor csodás világa”- Történelmi projektnap a Losiban

Publikálva: 2023. április 24.

Április elején a Losonci Téri Általános Iskola a felsősei történelmi projektnapkeretében ismerkedtek az ókori világgal.Tanulók - csakúgy, mint a korábbi években - forgószínpadszerűen vettek részt a foglalkozásokon. Kipróbálhatták színészi tehetségüket a görög színházban, megismerkedhettek a római étkezési szokásokkal, részt
vehettek egy ókori divatbemutatón.

Egy másik helyszínen játszhattak az ókorban népszerű
ügyességi vagy logikai táblás játékokkal, mint például a Szenettel, Varival, Delta-játékkal, Dogutival, vagy a Zsoldosok játékával. Akik a „Holtak
 házából” sikeresen kiszabadultak, kipróbálhatták a mumifikálás
nehéz mesterségét egy-egy banánon.

Néhány osztály ókori wellness fürdőt tervezett, kiszámolva egyúttal a medencék burkolóanyagának és vízszükségletének mennyiségét is. Az időutazási irodában fantasztikus körutazások és városlátogatások prospektusai készültek el, az ékszerkészítő műhelyben pedig a META segítő közreműködésével gyönyörű medálok, karkötők. Az ötödikesek olümpiai versenyszámokban is összemérhették erejüket, miután esküt tettek Zeusz előtt, hogy tisztességesen fognak küzdeni.
A visszajelzések alapján pedagógusok és tanítványaik egyaránt élvezték a projektnapot, amelyen a szórakozás mellett az ókor csodás világával kapcsolatos hasznos információkkal is gazdagabbak lettek.

Földi Judit

Menü

Navigáció