A pedagógusokat köszöntötték a gyulai Vigadóban - galériával

Publikálva: 2023. június 12.

A Gyulai Tankerületi Központ és az önkormányzat közös pedagógusnapi ünnepségét rendezték hétfőn délután a fürdővárosi Vigadóban. Az eseményen számos elismerést adtak át.

Fotó: Bencsik Ádám


Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elmondta, a gyerekeket a pedagógusok nem csak tantárgyakra, hanem, ami ennél is fontosabb, az önálló és felelősségteljes döntéshozatalra is megtanítják, ami még inkább alátámasztja, hogy a nevelés nem a jelennek, hanem a jövőnek szól.


– Mindannyiunk életében vannak meghatározó szereplők. Közöttük pedig minden iskolánkból, ahova jártunk, kivétel nélkül találunk legalább egy olyan pedagógust, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott személyiségfejlődésünkben – fogalmazott. – 

„Az ilyen tanárok, tanítók amellett, hogy értékeket és pozitív mintát adnak át, irányítják a személyiségünk kialakítását, és a nehézségek, konfliktusok, bonyodalmak megoldásaihoz illeszkedő technikákat, utakat mutatnak nekünk, sok esetben személyes példán keresztül átadva ezeket.”


A polgármester kifejtette, a pedagógusok láthatják, hogy, mi lesz egy-egy diákból: – Persze első látásra nagyon nehéz lehet felismerni, melyik gyermek mit rejt magában és mit lehet „kihozni” belőle. A pedagógusszakma legnagyobb szépségét és örömforrását, szerintem a felfedezés, a megtalálás és az önzetlen segítségnyújtás örömét éppen ez a nehézség adja. Természetesen ebben szerepe van a szerencsének is, hiszen sosem tudni előre, melyik tanítványból mi lesz – fogalmazott. Dr. Görgényi Ernő szólt arról, hogy a pedagógusok egy-egy közösség alakulásához is hozzájárulnak.












A pedagógusokat köszöntötték a gyulai Vigadóban

Fotók: Bencsik Ádám


Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója köszöntőjében elmondta, a meghatározó pedagógusegyéniségek felejthetetlen mozdulatai és szófordulatai ott élnek bennünk.

 

– Ők számunkra azok az alkotó tudósok, akik maguk mellé és fölé emelve mutatták meg a világot. Minden tanítványuknak adva egy darabka tudást, emléket, jó érzést, szép szót, az igaznak erejét. És még valami titkos összetevőt, a tudásátadás szeretetét, egy részt önmagukból, életre szóló megfontolandó tanítást – hangsúlyozta. Szólt arról, hogy ezt teszik napjaink pedagógusai is, akik gyermekek és ifjak életét határozzák meg nap mint nap.

 

Gyémántdiplomát is átadtak 

 

Polgármesteri Dicséret – Gyula városában működő köznevelési intézmények pedagógusai részére, a huzamosabb ideig tartó kimagasló pedagógiai munkáért:

Balog Bernadett, Németvárosi Óvoda óvodapedagógusa

Bányai Tibor, Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanára

Beke András, Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium pedagógusa

Bende Róbert, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára

Fodor Sándorné Szabados Edit, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa

Gombos Emília, a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium pedagógusa

Jimoh Márta, a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa

Képíró Lászlóné, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa

Kiszely Anikó, az Esély Pedagógiai Központ Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola Pánczél Imre Tagintézményének pedagógusa

Kolozsvári Sándorné, Gyula Város Egyesített Óvodájának munkatársa

Kónya Margit, a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa, igazgatóhelyettese

Nagy Mária, a Gyulai Implom József Általános Iskola pedagógusa

Nagyné Bódi Katalin, a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola tanára

Pálinkás Anikó, a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézményének pedagógusa

Perlaki Attila, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára

Pesti-Gurmai Klára, a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda pedagógusa

Petrovitsné Balla Magdolna Beatrix, a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményének tanára

Révészné Duma Kornélia, a Románvárosi Óvoda óvodapedagógusa

Szabó Anikó, a Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium pedagógusa

Timárné Pallag Judit, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményének pedagógusa

 

„Kiváló Pedagógiai munkáért” – tankerületi dicséret. A Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő intézmények pedagógusai számára az évtizedeken át tartó kiváló pedagógiai munkáért:

 Csákvölgyi Erika, a Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusa

Csapóné Pap Zsuzsanna, a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola pedagógusa, igazgatóhelyettese

Czirokné Bischof Ildikó, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára

Dombi Gyöngyi, a Geszti Arany János Általános Iskola tanára

Dr. Tabiné Lehotai Klára, a Péter András Gimnázium és Kollégium tanára

Erdeiné Mucsi Márta, a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Kenderné Fábián Ildikó, a Sarkadi Általános Iskola tanítója

Kovács Sándor, a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Kovácsné Harmati Emma, a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Ökrös Márta, a Gyulai Implom József Általános Iskola pedagógusa

Pálfiné Bíró Éva, a Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Pándiné Csajági Mária, a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Pluhár János, a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményének tanára

Puskás Károly Imre, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola pedagógusa

Rontó Szilvia Éva, a Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola pedagógusa

Siófoki Edit, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanítója

Szegedi Károlyné, a Dr. Mester György Általános Iskola pedagógusa

Szekeres Károlyné, az Okányi Általános Iskola Sarkadkeresztúri Tagintézményének

Verikné Polyák Anikó, a Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára

 

Pedagógus Szolgálati Emlékérem – Hosszú éveken át végzett munkájuk elismeréseként, nyugdíjba vonulásuk alkalmából:

 Gondáné Csontos Éva, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa

Kertész Gyöngyi, a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményének tanára

Nagy Aranka, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa

Vajda Attila Árpádné, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményének pedagógusa, tagintézmény-vezető helyettese

Zahorecz Pálné, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa

 

Miniszter Elismerő Oklevél – Magas színvonalú munkáért, közösségi tevékenység elismeréséül:

Vrbovszki Beáta, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanára

 

Köszöntés – Eötvös József-díj átvétele kapcsán. Azoknak a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik nevelő-oktató munkájuk során életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett.

Öreg István, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanára, igazgatója

 

Gyémántdiploma – 60 évvel korábban megszerzett oklevéllel rendelkezők gyémántdiplomára jogosultak:

Orgován Károlyné, nyugalmazott pedagógus

 

Tankerületi igazgatói elismerő oklevél – A Gyulai Tankerületi Központ azon kormánytisztviselője kaphatja, aki munkáját huzamosabb ideig, magas színvonalon és eredményességgel végezte a köz szolgálatában, a nevelési-oktatási intézmények érdekében:

Gonda Mária, kormánytisztviselő


forrás: BEOL.hu

fotók: Bencsik Ádám

 


Menü

Navigáció