40 éves a LOSI!- Jubileumi tanév és ünnepségsorozat a VIII. kerületi iskolában

Publikálva: 2022. szeptember 8.

A 2021/22-es tanévben kezdődött az jubileumi ünnepségsorozat a Losonci Téri Általános Iskolában, mellyel a 40. születésnapját ünnepelte az iskola. A tanév folyamán különböző programok, rendezvények, kiállítások segítettek feleleveníteni az elmúlt 40 esztendőt. A rendezvénysorozat végére, idén szeptemberben hatalmas ünnepséget szerveztek a jelenlegi és a régi kollégák részvételével.

Az ünnepség szervezését már az elmúlt tanévben elkezdtük. Az év folyamán jubileumi évkönyv készült, amelyben megemlítettünk minden olyan programot, eseményt, műsort, amit tanáraink szerveztek a gyerekekkel. Megkértük régi, kedves már nyugdíjba vonult kollegáinkat is, hogy osszák meg velünk legkedvesebb élményeiket iskolánkkal kapcsolatban.

A visszaemlékezéseket hol mosolyogva, hol könnyek között olvastuk. Meghatódva olvastuk régi, mára már felnőtt tanítványaink sorait is, akik beszámoltak nekünk arról, mit adott, mit jelentett nekik a Losi. Örömmel értesültünk életük alakulásáról, sikereikről. Az évkönyvbe lelkesen gyűjtöttük a fényképeket is, amelyeket nézegetve döbbentünk rá, mennyi élményt adtunk diákjainknak az elmúlt évtizedek alatt és mennyi szeretetet kaptunk mi is tőlük. Az évkönyv szerkesztését kolléganőnk, Wágner Rita Zsuzsa végezte óriási lelkesedéssel.


Az iskolában készült sok-sok videóból, filmfelvételből Bodnár László tanár úr készített szórakoztató összeállítást.
A tanév végén elkészültek az esemény dekorációi is. A napközivezető kollégák Szűcs Enikő vezetésével többszáz, az iskolánk logójában szereplő színekből papírvirágot készítettek, melyekből elkészültek a gyönyörű, ízléses asztali díszek.


A régi munkatársak értesítése, a meghívók készítése, kézbesítése egy másik munkacsoport feladata volt. Nagy örömünkre 100 egykori kollegánk el is fogadta meghívásunkat az ünnepi eseményre.
Az esemény előestéjén berendeztük a tornatermet, amely otthont adott eseményünknek. Minél több berendezés került a helyére, annál szebb, annál ünnepélyesebb lett a helyszín. Délután elkészültek a finomságok, amelyekkel a jelenlegi, aktív dolgozók lepték meg a vendégségbe érkezőket. Mindenki örömmel, izgatottan készülődött.


2022. augusztus 30-án aztán elérkezett a nagy nap, a jubileumi ünnepség napja. ½ 4-től egyre másra érkeztek a rég nem látott, kedves arcok, ismerősök, és a Belső-Pesti Tankerület részéről Marosi Beatrix Szakmai Vezető Asszony és dr. Rajnai Judit tanügyi referens is megtisztelte jelenlétével ünnepségünket. Az aulában olyan kollégák várták őket, akiket ismerhettek a régmúltból. A vendégek megtekintették az iskola folyosóján, a jubileumra készült rajzkiállítást, melyet diákjaink rajzaiból állítottunk össze.
Az ünnepséget a 3.a és b osztály humoros, tanár-diák viszonyt bemutató kedves kis műsora nyitotta meg. A gyerekek lelkesedése, talpraesett fellépése mosolyt csalt a vendégek arcára. A kis műsort iskolánk Superar kórusa folytatta, amelyben a 3. osztályosokon kívül a 4.a és c tanulói is részt vettek. Ők három kedves dalt adtak elő.


Nagy örömünkre szolgált, hogy több régi tanítványunk és dolgozónk emelte ünnepségünk fényét fellépésével. A Váradi Roma Café által előadott dalok megalapozták az önfeledt hangulatot.
Ifjabb Ökrös Tibor és az Ökrös Band könnyed zenével szórakoztatták a közönséget. Tibor könnyekig hatódva emlékezett a Losira, amelynek köszönheti feleségét és gyermekeit. Szavai és elcsukló hangja hallatán többeknek könny szökött a szemébe. Én Andrást, Tibor öccsét tanítottam az alsó tagozaton. A játékuk alatt azon gondolkodtam, hogyan vált a görcsös kis kezekből ilyen virtuóz kézmozdulatokkal játszó nagybőgős. Talán én is hozzájárultam ehhez?
Pádár Szilvia, iskolánk egykori pedagógiai asszisztense gyönyörű énekhangjával, Horváth Balázs meseszép zongorajátékával nyűgözte le a lelkes közönséget.
A műsor után Barabási Csilla intézményvezető asszony gyertyagyújtással emlékezett meg azokról, akik már nem lehettek velünk. Beszédében kitért az elmúlt 40 esztendőre és az előttünk álló újabb kihívásokra is. A vendégek és a jelenlegi dolgozók is megkapták ajándékba a jubileumi évkönyvet kártyapendrive-on.


Ezután kezdődött a kötetlen, meghitt beszélgetés az egykori és a jelenlegi kollegák között. Jó volt végig nézni a csillogó szemeken, a mosolygós arcokon. Sok-sok kedves, rég elfeledett emléket elevenítettünk fel, éltünk át újra közösen. A nehézségek ellenére minket itt maradókat hatalmas energiával töltött fel ez a néhány kellemes, együtt töltött kellemes óra. Reméljük a következő, 50. évfordulóig eltelő évek csak jó élményekkel gazdagítanak minket!

Boldog születésnapot Losi!

Bohusné Nemes Krisztina

Forrás: Losonci Téri Általános Iskola

Menü

Navigáció