A Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola is helyet kapott a KAPOCS-iskolahálózat partnerintézményeinek sorában. A címátadó ünnepség szakmai programjának kiemelt része volt az intézmény főigazgatójának, Mucsiné Erdei Mónikának az előadása, amelyben a Komplex Alapprogram megvalósításának jó gyakorlatait mutatta be a helyi tapasztalatok alapján.
2025. szeptember 24-én az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen rendezték meg azt az ünnepséget, ahol 25 köznevelési intézménynek adták át KAPOCS-iskolahálózat partnerintézménye, illetve az Élménysuli címeket. A KAPOCS-iskolahálózat célja, hogy összefogja és támogassa a Komplex Alapprogramot (KAP) megvalósító intézményeket, segítse a tapasztalatcserét, és ösztönözze a közös szakmai fejlődést.
A KAP bevezetése óta mintegy 800 iskolában 13800 pedagógus alkalmazza napi munkájában a program módszereit, ami bizonyítja, hogy a kezdeményezés országos szinten is meghatározóvá vált. Célja egyebek mellett az esélyteremtés, valamint olyan új eszközök, módszertanok beemelése a mindennapi pedagógiai folyamatokba, melyekkel a tanulás élményszerűvé válik.
Idén a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola is helyet kapott a KAPOCS-iskolahálózat partnerintézményeinek sorában.

A szakmai program kiemelt része volt az intézmény főigazgatójának, Mucsiné Erdei Mónikának az előadása, amelyben a Komplex Alapprogram megvalósításának jó gyakorlatait mutatta be a Szegedi Bárczi EGYMI helyi tapasztalatai alapján. Az előadás részletesen ismertette, hogyan illeszkednek a KAP alapmoduljai – a művészetalapú nevelés, a mozgásmodul, a digitális kompetenciafejlesztés, a logikai és életgyakorlat-alapú tanulásszervezés – az intézmény pedagógiai kultúrájába, és hogyan segítik a sajátos nevelési igényű tanulók személyre szabott fejlesztését.
Főigazgató asszony hangsúlyozta: a program legnagyobb erőssége, hogy a tanulás élményszerűvé válik, a gyógypedagógusok pedig olyan módszertani eszköztárral gazdagodnak, amely motiváló, differenciált és befogadó tanórai környezetet teremt. Az előadás során több konkrét példát is bemutatott, amelyek rávilágítottak arra, hogyan alakítja át a Komplex Alapprogram a mindennapi tanulási helyzeteket. A záródián a programban közreműködő gyógypedagógusok véleményének összegzése is elhangzott: tapasztalataik szerint a KAP új lendületet adott a szakmai munkának, és jelentősen hozzájárult a tanulók fejlődéséhez, önbizalmuk növeléséhez és a közösségi élmények gazdagodásához.
Az előadás külön kitért az esélyteremtés fontosságára, amely a Komplex Alapprogram egyik legfontosabb küldetése. A Szegedi Bárczi EGYMI számára kiemelt feladat a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók támogatása, akik számára a program módszertani sokszínűsége és differenciált megközelítése különösen nagy jelentőséggel bír. Az élményalapú tanulás, a közösségi élmények és a személyre szabott fejlesztés révén ezek a gyermekek is megtapasztalhatják a siker örömét, ami hozzájárul önbizalmuk erősítéséhez és társas kapcsolataik gazdagodásához. A program így nemcsak a tanulás hatékonyságát növeli, hanem hosszú távon segíti a társadalmi hátrányok csökkentését és a valódi befogadás megvalósulását.
A Szegedi Bárczi EGYMI számára a cím nemcsak rangos elismerés, hanem újabb lehetőség is arra, hogy bekapcsolódjon az országos szintű szakmai párbeszédbe. Az intézmény elkötelezett amellett, hogy továbbra is a Komplex Alapprogram szemléletében végezze pedagógiai munkáját, és ezáltal a sajátos nevelési igényű tanulóknak élményszerű, motiváló és eredményes tanulási környezetet biztosítson.


