Több mint 283 millió forintból fejleszti gyógypedagógiai intézményeit a Nyíregyházi Tankerületi Központ.

A Nyíregyházi Tankerületi Központ 283,41 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül az RRF-1.2.4-25-2025-00005 számú, „A pályázat célja a sajátos nevelési igényű, a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatása.” című projekt révén. A támogatás finanszírozása a Széchenyi Terv Plusz program keretén belül az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközéből, továbbá a magyar állam központi költségvetéséből valósul meg.

A projekt célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók oktatását és fejlesztését támogassa, valamint a pedagógusok szakmai tudását és módszertani felkészültségét tovább erősítse. A fejlesztések a Nyíregyházi Tankerületi Központ 26 intézményében, többek között az Erzsébet Királyné Német Nemzetiségi Ált. Iskola; Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Iskola; Nyíregyházi Apáczai Csere János Ált Iskola és AMI; Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI; Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény; Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Ált. Iskola és EGYMI; Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola; Nyíregyházi RIDENS Gimnázium, Szakiskola és Kollégium; Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium és valamennyi Szabolcs-Szatmár-BeregVármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál valósulnak meg. 

A projekt keretében fejlesztő- és vizsgálóeszközök, valamint speciális oktatási és technikai eszközök beszerzése történik, amelyek a tanulók egyéni fejlődését és fejlesztését szolgálják. Emellett sor kerül a pedagógusok továbbképzésére, amely segíti a modern, gyermekközpontú és befogadó nevelési módszerek elterjesztését az intézményekben. 

A 2026.07.15-ig tartó fejlesztések révén a tankerületben olyan oktatási környezet jön létre, ahol minden gyermek a képességeinek megfelelő támogatást kaphat, valamint lehetősége nyílik a sikeres tanulásra, fejlődésre és beilleszkedésre.

További információ kérhető:

Tanyiné Kéninger Edina 

Telefonszám: +36 1 795 251

e-mail: mmgSQjAfStueLbV9j3wTgFcQgZWRpbmEua2VuaW5nZXIudGFueWluZUBray5nb3YuaHU=

Nyíregyházi Tankerületi Központ

Telefonszám: +36 42 795 315

e-mail: hJDrtZsTi8N5ZZYZTcbnlpcmVneWhhemFAa2suZ292Lmh1