A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai közül többen is aktív versenyzéssel töltötték a nyári időszakot, és nemzetközi versenymezőnyben adtak tanúbizonyságot magas szintű tudásukról, kiváló felkészültségükről.

2025. július 5-14-én Dubai adott otthont az LVII. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiának (IChO). A világversenyen - a magyar nemzeti csapat tagjaként - Elek János, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója (felkészítő: Csúri Péter) bronzérmet szerzett. Mindez már csak azért is különösen figyelemre méltó, mert az ifjú tudóspalánta a négyfős csapat legfiatalabb versenyzőjeként, 10. évfolyamos diákként érte el kiváló nemzetközi eredményét egy olyan megmérettetésen, amely a gyakorlott kémikusok tudását is próbára teszi évről évre.

Idén július 14-20. között Bonnban rendezték meg az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát (EGOI), ahol a négyfős magyar nemzeti csapat tagjaként Varga Vivien, a Radnóti 10. évfolyamos diákja (felkészítő: Dr. Kelemen András) ezüstérmet szerzett. Az ötödik alkalommal megrendezett verseny célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán való megjelenésre.

36. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát (IBO) 2025. július 20-27. között a Fülöp-szigeteken, Manilában rendezték meg. A Radnóti két végzős biológia tagozatos diákja, Kertai Márton és Nyeste Norbert László is tagja volt a nemzeti csapatnak, és mindketten bronzéremmel térhettek haza.

A csapat vezetésében a Radnóti két tanára, Bán Sándor és Seres Ádám Zoltán is részt vett, akik a feladatok fordításában és egyeztetésében is közreműködtek A diákok felkészítését Borbola Andrea tanárnő is segítette.

Bán Sándor a 78 ország képviselőinek szavazata alapján elnyerte az idei Tomas Soukup-díjat is, amely az IBO-n részt vevő oktatók legrangosabb elismerése.

Augusztus 11-21. között az indiai Mumbai adott otthont a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiának (IOAA). A világverseny fő célja a csillagászat és a kapcsolódó STEM-tárgyak iránti érdeklődés előmozdítása, erősítése. Zádori Gellért, a Radnóti 11. évfolyamos tanulója (felkészítő: Mike Péter) a válogatóversenyeken elért nagyszerű eredményével tagja lett az öt főből álló magyar csapatnak, és a versenyről bronzéremmel térhetett haza.

Augusztus végére is jutott egy eredményes nemzetközi diákolimpiai részvétel. Vigh Zalán (felkészítők: Mike János, Schultz János) 11. osztályos tanuló a diákolimpiai válogatókon nyújtott kiváló szereplését követően a Közép-európai Matematika Diákolimpia (MEMO) magyar csapatában kapott helyet. A versenynek 2025. augusztus 25-30. között a szászországi Chemnitz adott otthont. Vigh Zalán dicséretben részesült.

A kiemelkedő versenyeredményeknek is köszönhetően a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban kiváló hangulatban kezdődött a 2025/2026. tanév.