2026. március 30-án a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola adott otthont az Igazgatói Mentorhálózat Program soron következő szakmai napjának, amelyen a Komárom-Esztergom vármegyei igazgatók vettek részt.

A mentorhálózat célja, hogy vármegyénként szerveződő szakmai közösségeken keresztül támogassa az iskolaigazgatók közötti tudásmegosztást, valamint erősítse a vezetői kompetenciákat. A program az intézmény bemutatásával vette kezdetét, amely során az iskola vezetése átfogó képet adott a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola pedagógiai munkájáról, fejlesztési irányairól és az elmúlt időszak eredményeiről.

A szakmai nap első felében a résztvevők betekintést nyerhettek az intézmény jó gyakorlataiba. Tanulói részvétellel megvalósuló bemutatók keretében ismerkedhettek meg az alkotópadlás tevékenységeivel, a matematikaoktatásban alkalmazott játékosítási módszerekkel, a SakkTesi programmal, valamint a padlórobotok oktatási célú használatával.


Emellett bemutatásra került egy népismereti tematikájú szabadulószoba, valamint az alsó tagozatos nyelvtanulás LEGO Story Starterrel támogatott gyakorlata is.

A szünetet követően a program középpontjába a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazása került. Az előadást Szabó Judit adatvédelmi szakértő tartotta, aki gyakorlati példákon keresztül mutatta be az MI-eszközök pedagógiai felhasználásának lehetőségeit, különös tekintettel a tanulási folyamat támogatására és a tanórai innovációkra.
A következő vármegyei alkalomra 2026. április 15-én kerül sor a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskolában.




