A Szegedi Városi Kollégium Gábor Dénes Tagintézménye „Kőbe vésett versek” címmel szegedi kincsvadászatra invitálta a kollégium legifjabb lakóit. A városismereti program során az épületeken, szobrokon, járdákon, szökőkutakon megjelenő idézetekhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a kis gólyáknak.

A Szegedi Városi Kollégium Gábor Dénes Tagintézménye évről évre városismereti körsétákat szervez a legifjabb lakók számára. A cél az, hogy a kis gólyák minél jobban megismerjék közvetlen lakókörnyezetüket. A tematikus séták során gyakran látogatnak meg különböző közintézményeket és építészeti különlegességeket (Szent István téri Víztorony, Dóm, Zsinagóga stb.), esetenként pedig nagyjaink síremlékeihez zarándokolnak el, amikor is szakember által vezetett temetőlátogatás bővíti a kulturális ismeretszerzési lehetőségeket. A programok szervezője: Árpádfalvi Edina tanárnő.

Az intézmény idén rendhagyó módon városismereti kincsvadászatra hívta a kollégista gólyákat. A program során egy térkép és feladatlap segítségével különböző helyszíneket kerestek fel a diákok.

A „Kőbe vésett versek” elnevezés a Szeged épületein, szobrain, járdáin, szökőkútjain megörökített idézetekre utal. Ezúttal 6 állomást látogattak meg az 5 főből álló csapatok, ahol idősebb társaik támogató jelenlétében különböző feladatokat oldottak meg.

Fordítottak Ovidius és Cicero idézetet a Szent István téren; követték Juhász Gyulát az „álomnyájak juhászát"; kőre léptek Radnóti Miklós szobra mellett, hogy elkerüljék a felelést; szelfiztek egy monumentális folyó monumentális versrészlete mellett a Rakparton; megidézték József Attilát a Klauzál téren; végül a „Szonett Szegedhez" ismerős sorai mellett megpihentek a Dugonics téren.

„A szülőföldet, Szegedet, a Tiszát nem véletlenül foglalták versekbe nagyjaink. Mi is büszkeséggel mutatjuk meg vidékről érkező kollégistáinknak elkövetkező 4-5 évük lakóhelyét.” – olvasható az eseményről szóló intézményi híradásban.