A Móra Ferenc és a Vermes Miklós Általános Iskola összevonásával új intézményt köszönthetünk Csepelen, mely Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós nevét viseli a jövőben.
A névadó ünnepséggel összekötött tanévnyitóra augusztus 31-én került sor, ahová olyan neves vendégek érkeztek, mint maga a névadó, Dr. Balatoni Katalin pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos, Dr. Ferencz Orsolya országgyűlési képviselő, űrkutatásért felelős miniszteri biztos továbbá, Takaró Mihály, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, miniszterelnöki főtanácsadó. A résztvevők között volt Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Tóth Endre, a Dél- Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és természetesen Tóth Ilona, az intézmény élére kinevezett igazgató.
A felszólalók sorát Tóth Endre nyitotta meg, aki elmondta, hogy Dél-Pesti Tankerületi Központ 32 intézményében több mint 14 ezer tanuló és 2200 pedagógus, valamint egyéb munkatárs kezdi meg a 2025/2026-os tanévet. A Móra és a Vermes iskolák egyesítéséből a XXI. kerület egyik legnagyobb oktatási intézménye jött létre, melynek névadója Farkas Bertalan neve egyszerre hordozza magában a tudás, a csapatmunka és az ezzel járó érték fogalmát. Az új név nem csak tiszteletadás, hanem egy közös pozitív identitás is, mely arra ösztönzi a diákokat, hogy merjenek nagyot álmodni, dolgozzanak okosan, higgyenek abban, hogy tudással bármeddig eljuthatnak.
Az ünnepség keretében az iskola diákjai versekkel és táncprodukciókkal színesítették a hivatalos programot, ami természetesen az űrhajózás tematikájára összpontosult.
Farkas Bertalan Magyarország első űrhajósa, akiről 2021-ben már Oktatási és Módszertani Központot is elneveztek Budapesten meghatódva állt a mikrofon elé és megindítóan beszélt a róla elnevezett intézmény falai között megjelentekhez. Szavai szerint az jelentené a legnagyobb örömet, ha 30 évvel később ebből az iskolából is kikerülhetne egy újabb magyar űrhajós.
Tóth Ilona az iskola frissen megbízott igazgatója nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy a Farkas Bertalan Általános Iskola első intézményvezetőjeként köszönthette a megjelenteket. Mint beszédében elmondta, az a cél, hogy egy olyan iskolát vezessenek együtt, ahol a gyerekek tudása, tehetsége, emberi értékei teljes mértékben kibontakozhatnak.
A program zárásaként az első osztályba készülő gyerekek mindegyike „űrhajós igazolványt” is kapott, amit nagy örömmel vettek át Farkas Bertalantól és büszkén mutattak meg szüleiknek, hozzátartozóiknak.
Légrádi Gábor