A gyermekek és fiatalok egészséges életmódra nevelése, valamint testi és lelki jóllétük támogatása kiemelt szerepet kap a Dr. Illyés Sándor EGYMI mindennapi pedagógiai munkájában. E szemlélet jegyében intézményünk pályázatot nyújtott be a 21 Nő az egészségügyért Alapítvány és a Gyulai Tankerületi Központ által meghirdetett Egészségtudatos Iskola programra.
A pályázat célja azon köznevelési intézmények munkájának bemutatása és elismerése volt, amelyek tudatosan és következetesen tesznek tanulóik egészségének megőrzéséért, az egészséges életmód népszerűsítéséért, valamint a testi-lelki egyensúly kialakításáért. A kezdeményezés lehetőséget teremtett arra, hogy az intézmények bemutassák egészségfejlesztő programjaikat, jó gyakorlataikat és közösségépítő tevékenységeiket.
Az eredményhirdetéssel egybekötött szakmai fórumot 2026. június 5-én rendezték meg Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában. A rendezvényen többek között Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Kertész Éva, a 21 Nő az egészségügyért Alapítvány ügyvezetője, Szűcs Dóra, a Parlament Oktatási Bizottságának elnöke, valamint Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Az esemény kiváló alkalmat biztosított a szakmai tapasztalatcserére és az egészségnevelés területén megvalósuló jó gyakorlatok megismerésére.
A rendezvényen a Dr. Illyés Sándor EGYMI-t Aléné Kucsera Andrea főigazgató és Maczikné Horváth Annamária főigazgató-helyettes képviselte.
A felhívásra összesen 47 intézmény nyújtotta be pályázatát, amelyek közül 11 iskola részesült az Egészségtudatos Iskola címben. Bár intézményünk ezúttal nem került a díjazottak közé, nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az egészségnevelés és egészségfejlesztés területén végzett munkánkat a szervezők elismerő oklevéllel jutalmazták.
Ez az elismerés megerősít bennünket abban, hogy érdemes tovább folytatni azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyek tanulóink egészségtudatos szemléletének kialakítását, mozgás iránti igényének fejlesztését, valamint mentális jóllétének támogatását szolgálják. Intézményünk a jövőben is elkötelezetten dolgozik azon, hogy tanulóink számára olyan támogató környezetet biztosítson, amely hozzájárul egészséges fejlődésükhöz és életminőségük javításához
(Rusznyàk Csaba kèpei, Gyulai Hìrlap)









A teljes bejegyzés megtekintéséhez kattintson ide.
Forrás: Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény hivatalos facebook oldala
Fotók: Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény hivatalos facebook oldala





