CSILLAGTÚRA A VÍZ JEGYÉBEN

2025. október 17-én, a Babócsai Zrínyi Miklós Általános Iskola valamennyi tanulója és pedagógusa részvételével, összesen 132-en, négy csoportban, négy útvonalon, a fő égtájak irányában, Babócsa kiindulási ponttal valósult meg a Világ Gyalogló Napi program, melyhez szülők és nagyszülők is csatlakoztak. Az esemény kísérő programja volt a fenntarthatóságra nevelés, ezen belül is kiemelten a víz szerepének tudatosítása és védelme. Útvonalak:

Déli irányba, a Duna Dráva Nemzeti Park területén fekvő Erzsébet-szigetre gyalogolt az első csoport. 14 kilométeres utat tettek meg.

Keleti irányba, a Rinya-patak partjára és a Babócsai Basakert természetvédelmi területre (ahol Európa legnagyobb összefüggő nárcisz-állománya található) összesen 7 kilométert gyalogolt a második csoport.

Nyugatra, a Duna Dráva Nemzeti Park területén fekvő heresznyei Dráva-partra 8 kilométert gyalogolt a harmadik csoport.

Északra, a háromfai "Zöld Pokol" horgásztóig 9 kilométert tett meg a negyedik csoport.  Út közben megtekintették a helyi tájházat és annak berendezését, kulturális értékeit.

A DDNP munkatársai segítségével segédanyagot állítottak össze mind a négy útvonalhoz kapcsolódóan. Ezekre épültek azok a totók, amelyeket a célállomásokon csoportokban oldottak meg a diákok. Mind a négy helyszínen vízvizsgálatot is végeztek és kielemezték, hogy miért fontos a növény- és állatvilág, valamint az ember számára a tiszta víz.

“Zöld Pokol” partján

A képen: Istvánfi Viktória


Erzsébet-szigeten

A képen: Jakab Melissza, Gyarmati Mirabella


Rinya-parton


Heresznyei Dráva-parton

A képen: Pápai Viktor, Horváth Melissza, Orsós Mirjána, Horváth Karolina