SpaceBuzz a Dózsában

Publikálva: 2026. május 26.

A Szegedi Dózsa György Általános Iskola az Aktív Iskola program keretében lehetőséget kapott arra, hogy bekapcsolódjon a SpaceBuzz programba, melynek célja, hogy a tanulók játékos, élményalapú módon ismerkedjenek meg a világűrrel, a Föld védelmének fontosságával, valamint a fenntarthatóság és a környezettudatos gondolkodás alapjaival.

A SpaceBuzz programban a Szegedi Dózsa György Általános Iskola 5. és 6. évfolyamos tanulói vettek részt. A projekt kezdetén a diákok tudástesztet és kérdőívet töltöttek ki, melyek eredménye a világűrrel, a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal kapcsolatos előzetes ismeretekről nyújtott tájékoztatást. A program végén ismét sor került a felmérésre, így összehasonlíthatóvá vált a tanulók fejlődése, tudásának bővülése és szemléletváltozása. A program megvalósításáról az iskola részletes és igen érzékletes beszámolóval adott hírt.

A SpaceBuzz program során a tanulóknak összesen 12 leckét, illetve küldetést kellett teljesíteniük. A feladatok változatosak, kreatívak és interaktívak voltak, amelyek során a gyerekek nemcsak új ismereteket szereztek, hanem saját ötleteiket, gondolataikat és alkotásaikat is megjeleníthették.

Az első lecke címe: „Miért kutatjuk a világűrt?”. A tanulók megismerkedtek különböző űreszközökkel, valamint saját űreszközöket is terveztek és készítettek. Lerajzolhatták magukat űrhajósként, illetve megfogalmazták, hogy mire lennének leginkább kíváncsiak az űrben. Ez a feladat különösen ösztönzőleg hatott kreativitásukra és fantáziájukra. A második küldetés során – „Mi van odakinn a világűrben?” – a Napról és a Holdról tanultak érdekességeket. A harmadik lecke, „Helyünk a világűrben” címmel, a Naprendszerrel és a bolygókkal foglalkozott. A negyedik foglalkozás az „Élet feltételei” témakörre épült. A diákok azt vizsgálták, hogy különböző életfeltételek mellett hogyan alakulhatna ki az élet, milyen állatok élhetnének egy-egy bolygón, és hogyan működne ott a tápláléklánc. A feladat részeként saját űrlényeket is terveztek. Az ötödik lecke során, „A Föld megfigyelése az űrből” témában, a tanulók a Föld felszínét vizsgálták, megismerték a földrészek kialakulását, valamint azt, hogyan lehet az űrből megfigyelni bolygónkat. A hatodik küldetés címe: „Készüljünk az űrutazásra”. A gyerekek különböző gyakorlati feladatokat és kísérleteket végeztek. Kipróbálták, milyen kesztyűben dolgozni, ezzel modellezve az űrhajósok nehézségeit. Megismerkedtek a Nemzetközi Űrállomás életével. A hetedik lecke az „Ökoszisztémák” témáját dolgozta fel. A tanulók táplálékláncokat készítettek, és megismerték az élőlények közötti kapcsolatokat. A nyolcadik foglalkozás során „A Föld változásainak megfigyelése” került középpontba. A diákok műholdfelvételeket vizsgáltak, kutatómunkát végeztek, és megpróbálták meghatározni, hogy az egyes változásokat milyen természeti vagy emberi tényezők okozhatták. A kilencedik küldetés témája a „Klímaváltozás a Földön” volt. A tanulók az éghajlatváltozás jeleit és következményeit figyelték meg, beszélgettek a globális felmelegedésről és annak hatásairól. A tizedik lecke, „Változtassunk együtt” címmel, a környezettudatos gondolkodást erősítette. A diákok megismerkedtek az ökológiai lábnyom fogalmával, valamint részt vettek a „Légy környezettudatos!” kihívásban, amely során saját mindennapi szokásaikra is reflektálhattak.

A tizenegyedik és tizenkettedik foglalkozás során a tanulók közösen dolgoztak ki egy Zöld Programot az iskola számára. Ötleteket gyűjtöttek arra, hogyan lehetne az intézmény még környezettudatosabb és fenntarthatóbb.

A program egyik legizgalmasabb része a lezárást követően érkezett el, amikor az iskola udvarára kitelepült az űrkapszula. A tanulók VR-szemüveg segítségével egy különleges virtuális űrutazásban vehettek részt, amely során átélhették, milyen érzés az űrben tartózkodni és a Földet az űrből szemlélni. Az élmény rendkívül nagy hatással volt a gyerekekre, hiszen sokan ekkor értették meg igazán bolygónk szépségét és sérülékenységét. Az „utazást” követően interjú keretében oszthatták meg gondolataikat, érzéseiket és tapasztalataikat.

A SpaceBuzz program rendkívül hasznos és élményekben gazdag lehetőséget biztosított a tanulók számára. A résztvevők nemcsak természettudományos és környezetvédelmi ismereteiket bővítették, hanem fejlődött együttműködési készségük, kreativitásuk és problémamegoldó gondolkodásuk is. A program hozzájárult ahhoz, hogy a diákok nyitottabbá és tudatosabbá váljanak környezetük és bolygónk jövője iránt.

 

Menü

Navigáció