A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola szervezésével, a hagyományoknak megfelelően, az idei tanévben is megrendezésre került a város és vonzáskörzetének általános iskolás tanulói számára a nagy népszerűségnek örvendő „Lépcsőfokok” rajzverseny. Az idei tanévben 8 iskola, 66 tanulója vett részt a versenyen.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal alkotóknak tehetségük kibontakoztatására, kreativitásuk bemutatására, valamint a képzőművészet iránti érdeklődésük elmélyítésére. A résztvevők egy izgalmas beállításból, kompozícióból választhatták ki a számukra legérdekesebb részletet, amelyet saját látásmódjuk és egyéni megközelítésük szerint örökítettek meg. A munkák jól tükrözték a gyermekek megfigyelőképességét, fantáziáját és alkotói szabadságát.

Az elkészült alkotásokat szakmai zsűri értékelte évfolyamonként, figyelembe véve a rajzi készséget, a kompozíciót, a színhasználatot és az ötletességet. A zsűri elnöke Verebes György Munkácsy-díjas festőművész volt, aki elismerően szólt a gyerekek munkáiról, kiemelve a pályaművek sokszínűségét és magas színvonalát, valamint utalt arra, hogy a „Lépcsőfokok” rajzverseny a jövőben is ösztönzi majd a fiatalokat az alkotás örömének felfedezésére és a művészeti értékek megbecsülésére.

