KEVE Közlekedési Verseny a 40 éves Tabánban

Publikálva: 2026. május 26.

Május 19-én a 40 éves Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont annak a versenynek, ahol nyolc általános iskola ötödik osztályos tanulói mérték össze tudásukat közlekedési ismeretekből és kerékpáros ügyességből. Az esemény a „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!” (KEVE) Program keretében valósult meg.

A „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!” (KEVE) Program 2017 óta működik a Szegedi Tankerületi Központ intézményeiben, hozzájárulva a tanulók biztonságos közlekedéssel kapcsolatos ismereteinek fejlesztéséhez és a tudatos, szabálykövető közlekedési magatartás kialakításához. A Programhoz kapcsolódóan számtalan témához illeszkedő ötlet, kezdeményezés, esemény valósult meg az eltelt időszak alatt.

Az intézmények kreatív hozzáállását igazolja a Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervező munkája is, melynek köszönhetően 2026. május 19-én megtartották azt az iskolák közötti KEVE Közlekedési Versenyt, ahol nyolc általános iskola ötödik osztályos tanulói mérték össze tudásukat közlekedési ismereteikből és kerékpáros ügyességükből.

A rendezvényt Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg. Igazgató asszony köszöntötte a részt vevő tanulókat, és arra biztatta őket, hogy élvezzék a verseny minden pillanatát. Elmondta, hogy az itt megszerzett tudás és tapasztalat a későbbiekben is segítségükre lesz a biztonságos közlekedés terén.

Ezt követően Frankné Prosek Éva, az iskola főigazgatója üdvözölte a megjelent versenyzőket és kísérőiket.

A verseny során a diákok először KRESZ-tesztlapot töltöttek ki, majd az iskola udvarán kialakított ügyességi kerékpáros pályán bizonyíthatták járműkezelési tudásukat és közlekedési felkészültségüket. A program lebonyolítását iskolarendőr segítette, aki aktívan vett részt az ügyességi kerékpáros verseny feladatainak pontozásában is.

A verseny végén a legeredményesebb tanulók értékes ajándékokat és serlegeket vehettek át kiemelkedő teljesítményük elismeréseként, valamint minden részt vevő kisdiák emléklapot és érmet kapott a versenyen nyújtott teljesítményéért.

Első helyezést Torkos Lili, a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolájának tanulója ért el. Második helyen Krisztin Zalán, a Szegedi Janikovszky Éva Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja végzett. Harmadik helyezett Fricska-Nagy Ádám, a Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója lett.

A rendezvény jó hangulatban zajlott, és ismét bebizonyosodott, hogy a KEVE Program nemcsak hasznos ismereteket ad a gyermekeknek, hanem közösségépítő és közösségi élményeket nyújtó ereje is kiválóan érvényesül a különböző eseményeken.

A fennállásának 40. évét ünneplő házigazda intézmény méltó helyszíne volt az iskolák közötti megmérettetésnek.

Menü

Navigáció