Együttműködés a digitális jövőért: A Bárczi EGYMI és a Somogyi-könyvtár közös sikere

Publikálva: 2025. december 10.

A „Digitális játszótér a könyvtárban” című szakmai nap keretében a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola, valamint a Somogyi-könyvtár kiváló példát mutattak arra, hogyan lehet a digitális fejlesztéseket nemcsak a nagyközönség, hanem a sajátos nevelési igényű csoportok szolgálatába is állítani.

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár által szervezett "Digitális játszótér a könyvtárban" című szakmai napról így számolt be a nap egyik kiemelt résztvevője, a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola:

„A könyvtárak régóta többek, mint puszta könyvraktárak: az innováció és a digitális tudásközvetítés központjává váltak. Ennek ékes bizonyítéka volt a Somogyi-könyvtár által november 20-án rendezett "Digitális játszótér a könyvtárban" című szakmai nap. Az esemény megnyitóján a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI diákjai adták elő Varró Dániel témához illeszkedő versét a nagylétszámú szakmai közönségnek, megteremtve ezzel a nap bensőséges hangulatát.”

 

 

„Külön elismerésben részesült a Szegedi Bárczi EGYMI főigazgatója,  Mucsiné Erdei Mónika. Sikaláné Sánta Ildikótól, a Somogyi-könyvtár igazgatójától az Informatikai és Könyvtári Szövetség képviseletében vette át azt az oklevelet, amely a magas színvonalú szakmai munkát méltatta. Ez az elismerés egyértelműen tükrözi a két intézmény együttműködésének értékét és a digitális pedagógia terén elért eredményeit.

Az eseményen Mucsiné Erdei Mónika és a Szegedi Bárczi EGYMI gyógypedagógusai tartották a szakmai nap talán egyik legizgalmasabb workshopját, amely rávilágított a digitális eszközök inkluzív alkalmazására. A foglalkozás címe: "A robotika és más digitális lehetőségek alkalmazása a gyógypedagógiában – kommunikációtól a gondolkodási képességek fejlesztésééig."  A résztvevők ezen a workshopon különböző oktatási célú robotokkal és speciális eszközökkel ismerkedhettek meg. Az eszközök kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyermekek készségeit és képességeit fejlesztik…

A Somogyi-könyvtár, mint a közösségi tudásmegosztás tere, és a Bárczi EGYMI, mint gyógypedagógiai módszertani intézmény, példát mutattak arra, hogyan lehet a digitális fejlesztéseket nemcsak a nagyközönség, hanem a sajátos nevelési igényű csoportok szolgálatába is állítani. 

A közös munka révén a könyvtár digitális játszótere valódi inkluzív térré válik, ahol mindenki számára elérhető a jövő technológiája.”

Menü

Navigáció