A Rókusi Általános Iskola ebben a tanévben ünnepelte az emelt szintű angol nyelvoktatás bevezetésének 60. évfordulóját. Május közepén gálaműsor koronázta meg a témára épülő, egész tanéves jubileumi programsorozatot.
Ebben a tanévben a Rókusi Általános Iskola jelszava az „Angol 60” volt. A neves klebelsbergi intézmény elérkezett ugyanis az emelt szintű angol nyelvoktatás bevezetésének 60. évfordulójához. Az Akkreditált Kiváló Tehetségpontként működő intézmény arculatának 1965 óta kiemelt eleme az angol nyelvi tagozat, mely az eltelt több min fél évszázad alatt eredményesen működött, és generációk sorát vértezte fel angol nyelvtudással.

A tanév során gazdag programsorozat foglalkozott a témával.
A Karácsonyi Idegen Nyelvi Napok keretében például adventi teadélutánt szerveztek a volt kollégáknak és diákoknak. Az udvart karácsonyi fényekkel díszítették fel, és visszaemlékezéseket hallgattak meg az egykori nyelvoktatásról. Lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre is. Mindezt egy finom gyümölcstea és keksz mellett.
Másnap angol dallamok kíséretében, rókusis zászlókkal a kézben járták körbe a háztömböt, és a tornacsarnokba visszaérkezve az egész iskola együtt énekelt.
Márciusban, Szent Patrik napján, két projektórában az ír hagyományokkal ismerkedhettek meg tanítványaik. Az egyiken játékos, érdekes feladatokat oldottak meg az osztályok, a másik órában pedig egy hangszer- és táncbemutatón vettek részt. Olyan jól sikerült a bemutató, hogy a végén mindenki táncra perdült.
Az „Angol 60” eseménylánc záró eseménye a 2026. május 14-én megrendezett gálaünnepség volt, melyre az egykori diákokat, a volt és jelenlegi kollégákat, valamint a fellépő gyermekek szüleit hívták meg.

A jó hangulatú műsorban volt ének, tánc, mese, és vers angolul, de meghallgattak egy érdekes visszaemlékezést is a 60 évvel ezelőtti iskolai életről, az akkori angolos osztályokról. Egy flashmobbal zárult a rendezvény, a résztvevők a sportpályán egy 60-as számot alkotva sorakoztak fel egy közös fotó elkészítése céljából.
