Egy csaknem 1,4 milliárd forintos beruházás során, a Gyulai Tankerületi Központ sikeres pályázata révén korszerűsítették a Sarkadi Általános Iskola Kossuth utcai székhelyintézményét, újfajta módszerekkel dolgozó pedagógiai programot valósítottak meg a tanulók érdekében, valamint az épületet tornacsarnokkal bővítették.

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató, dr. Mokán István polgármester, Pappné Szabó Erzsébet intézményvezető, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Takács Árpád megyei kormánymegbízott helyezték el 2020 augusztusában a beruházás alapkövét.

Sikeresen valósította meg az elmúlt időszakban a Gyulai Tankerületi Központ az Infrastrukturális fejlesztés Sarkadon címet viselő, EFOP-4.1.2-17-2017-00063 azonosítószámú projektet. Az eredetileg megítélt támogatás mellé további forrást kapott, részben a központi költségvetésből, így a teljes fejlesztés 1 milliárd 386 millió forintból valósult meg.

Az infrastrukturális fejlesztés fő célkitűzése a Sarkadi Általános Iskola által nyújtott szolgáltatások minőségének, ezáltal az oktatás színvonalának emelése, az intézmény eredményességének növelése volt – ismertette a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója. 

Teleki-Szávai Krisztina elmondta, összhangban a köznevelés-fejlesztési stratégiában szereplő oktatásfejlesztési célokkal, a minőségi és méltányos oktatás készíti fel a fiatalokat az európai és globális társadalmi és gazdasági térben való sikeres alkalmazkodásra, a munkaerőpiacon és az egész életen át tartó tanulásban való eredményes részvételre. A mostani projekt ennek az infrastrukturális feltételeit teremtette meg.

Méretét tekintve egy szabványos kézilabdapályát foglal magában a tornacsarnok.

A részletekkel kapcsolatban elárulta: az elképzelés az volt, hogy rendelkezésre állhasson a fejlesztésben érintett intézményben a jelen kor elvárásainak megfelelő számú, korszerűen felszerelt tanterem, szaktanterem, labor, nyelvi képzési helyszín, informatikai eszköz, valamint közösségi tér, továbbá a megfelelő sportolási lehetőségek és a mindennapos testneveléshez kapcsolódó megfelelő infrastrukturális és eszközfeltételek. Továbbá cél volt, hogy elérhető legyen a helyi igényeken alapuló alapfokú művészeti oktatás és a tehetséggondozás, valamint rendelkezésre állhassanak a hátrányok kompenzálásának biztosításához szükséges termek és eszközök.

Az 1,4 milliárd forintos támogatásból építési és felújítási munkálatok, valamint eszközbeszerzések valósultak meg a Sarkadi Általános Iskola Kossuth utcai székhelyintézményében, amellyel történetének új fordulópontjához érkezett a 144 éves intézmény. A munkaterületet a nyertes kivitelező 2020 nyarán vette át, a beruházás alapkövét pedig 2020. augusztus 25-én tették le.

A Kossuth utcai épületegyüttes egyik része egy régebbi, magastetős, kétszintes, a másik része pedig egy újabb, lapostetős, háromszintes épület. Mindkét épületrész hőtechnikai felújításon esett át néhány éve, valamint a külső nyílászárókat műanyag, hőszigetelő darabokra cserélték le – emlékeztetett a tankerületi igazgató.

A mostani fejlesztés keretében többek között korszerűsítették a világítást, a fűtési rendszert, törekedve az energiatakarékosságra, teljeskörűen felújították a vizesblokkokat. A főbejárat mellett négy terem összenyitásával aulát, közösségi teret alakítottak ki. Ugyancsak teljeskörűen felújították a közlekedőket, a tantermeket, a csoport- és fejlesztő szobákat, valamint új tanári szobát és igazgatási helyiségeket alakítottak ki – sorolta. A beruházás lényeges eleme volt, hogy a korábbi, 205 négyzetméteres fél tornaterem – amely még az 1900-as évek első felében épült – új funkciót kapott, a művészeti képzést is támogató, vegyes oktatási funkcióval bíró kamarateremmé vált.

Számos szaktantermet alakítottak ki az 1,4 milliárd forintos beruházás során.

Az építkezés során egy két részből álló épületegyüttest alakítottak ki. A meglévő épülethez kapcsolódóan egy kétszintes kiszolgáló egység készült, amelyben a földszinten ruhatár, mosdók, szertárak, az emeleten öltözők kaptak helyet. A kiszolgáló épületrész a többfunkciós kamaratermet és az új tornacsarnokot hivatott kiszolgálni, mindkét teremhez kapcsolódik, és külön főbejáraton keresztül is megközelíthető. Azért, hogy kiszolgálhassák a tanulók mindennapos testnevelési igényét, új tornacsarnokot építettek, amely méretét tekintve egy szabványos kézilabdapályát foglal magában, és három, párhuzamos testnevelés-foglalkozás megtartására alkalmas.

Teleki-Szávai Krisztina érdekességként megosztotta a fejlesztés fő számait is: az új tornacsarnok alapterülete több mint 1300 négyzetméter, miközben összesen 1885 négyzetmétert építettek, a felújítás során pedig összesen 4600 négyzetméternél is nagyobb területet korszerűsítettek.

Pappné Szabó Erzsébet, a Sarkadi Általános Iskola intézményvezetője elmondta, a projekt legfontosabb eleme az volt, hogy a tanuláshoz megfelelő környezetet teremtsenek, többek között szaktantermekkel és fejlesztő szobákkal, és hogy ezeket tartalommal, megfelelő pedagógiai programmal is megtöltsék. Meghonosították a Komplex Alapprogramot, amely alkalmas a hátrányok kompenzálására, az esélyteremtésre, az együttnevelésre. Felkarolta az intézményt partnerként a Szegedi Tudományegyetem, a nevelőtestület tagjai 120 órás felkészítésen vettek részt, és ezután az újragondolt pedagógiai programot a 2019/2020-as tanévben el is indították.

Az úgynevezett DFHT (Differenciált Fejlesztés Heterogén Tanulócsoportokban) tanítási-tanulási stratégia bevezetésének célja az eredményes képességkibontakoztatás esélyének megteremtése, és ezen keresztül az eltérő aktivitást mutató tanulók számára motiváló feladatokat kiosztása. Emellett komplex órákat vezettek be, amelyek során több területet ötvöznek.

Egy speciális módszerrel vegyes csoportokat alakítottak ki – akár több osztályból is –, és öt alprogramot indítottak. 

Van, amely a képzőművészettel foglalkozik annak köszönhetően, hogy szaktantermeket és kamaratermet hoztak létre; van, amely a digitális vonalat erősíti a számítógépek, az interaktív táblák és tabletek mellett a rendkívül népszerű robotoknak hála. A logikai alapú gondolkodás fejlesztésében segítenek a különleges építők, a terepasztalok és a társasjátékok. Az életgyakorlat alapú alprogram a mindennapi életre való felkészítést támogatja, és úgy véli, nagy szükség volt a szociális kapcsolatok erősítése érdekében a kialakított aulára. A testmozgás alapú alprogram bevezetését a minden igényt kielégítő tornacsarnok tette lehetővé.

„Az intézményvezető hangsúlyozta: az a lényeg, hogy eredményesebben alkalmazható a differenciálás, és hogy ennek köszönhetően az eltérő képességű tanulók is sikeresen dolgozhatnak együtt.” 

Pappné Szabó Erzsébet tapasztalata szerint a diákok szeretik a különleges órákat, az újfajta módszerek beváltak, és azok annak köszönhetően működnek, hogy megteremtették hozzá a kellő infrastruktúrát és beszerezték a szükséges eszközöket. Úgy véli, a gyerekek is egyre igényesebbek saját környezetükkel szemben, ami abban is tetten érhető, hogy megbecsülik a vadonatúj bútorokat, tereket, eszközöket.

Sarkadon nagy, tízezer lelkes családban gondolkodnak, amelynek tartópillérei, valamint a jövő zálogai a legféltettebb kincseik, a sarkadi gyerekek – hangsúlyozta dr. Mokán István polgármester. Kiemelte: a Gyulai Tankerületi Központ 1,4 milliárd forintos beruházása, amelynek során városi célokat egyaránt szolgáló tornacsarnokot is építettek, fontos részét képezi annak a fejlesztéssorozatnak, amely elindult és nagyrészt immár meg is valósult a sarkadi nevelési-oktatási intézmények esetében.

A Sarkadi Általános Iskola kapcsán hozzátette: a Kossuth utcai székhelyintézményt a Gyulai Tankerületi Központ fejlesztette. 

A Gyulai úti tagintézménynél pedig a város felújította a tálalókonyhát, emellett most egy olyan pályázatban gondolkodnak, amelynek sikeressége esetén mintegy 500 millió forintból energetikailag korszerűsítenék az egész épületet: nyílászárókat cserélnének, szigetelnének, megújítanák a villamos és a fűtési rendszert egyaránt, valamint a vizesblokkokat.

A városvezető elmondta: az infrastrukturális beruházásokkal nemcsak a gyermekeket, hanem a velük foglalkozó szakembereket, a pedagógusokat ugyancsak segítik, hiszen modern, 21. századi követelményeknek megfelelő munkakörnyezetet teremtenek számukra.

A járás mindegyik iskoláját fejlesztik

A sarkadi járásban nyolc feladatellátási-helyen öt általános iskola, valamint egy gimnázium működik a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában. A minőségi és méltányos köznevelési rendszer kialakítása és megtartása jegyében az elmúlt öt évben valamennyi feladatellátási-helyen sikeres infrastrukturális fejlesztés valósulhatott és valósul meg – hangsúlyozta dr. Kovács József országgyűlési képviselő.

Sorolta, hogy megújult az Okányi Általános Iskola épületeinek jelentős része, tantermeket, tornaszobát, vizesblokkokat tettek rendbe, korszerűsítették az iskolamúzeumot. A sarkadkeresztúri tagintézményben a gyermekek idegennyelv-oktatását immár modern nyelvi labor segíti.

A Magyar Falu Program keretében tavaly megújult a Mezőgyáni Általános Iskola épülete, valamint a tornaszoba is. A Sarkadi Általános Iskola kötegyáni tagintézményében pedig hamarosan a tetőszerkezet újulhat meg, a tetőbevilágító részek korszerű kialakításával, a megfelelő esőelvezetés kiépítésével.

A Gyulai Tankerületi Központ a Méhkeréki Román Nemzetiségi Kétnyelvű Általános Iskola sportcsarnokánál - a nemzetiségi önkormányzattal együttműködve - cserélte a tetőhéjazatot és a szükséges szerkezeti elemeket.

Kormányzati támogatásnak köszönhetően a 2017/2018-as tanévtől 21. századi körülmények között tanulhatnak a Geszti Arany János Általános Iskola tanulói is: az 1,1 milliárd forintos beruházás keretében vadonatúj általános iskola és tornaterem épült a településen.

A Sarkadi Általános Iskola Gyulai úti tagintézményében megújult a tálalókonyha, valamint az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium Vasút utcai épületei is energetikai korszerűsítésen estek át a helyi önkormányzat sikeres pályázata nyomán.

forrás: BEOL.hu
fotó: Lehoczky Péter