Ünnepélyes alapkőletételt rendezett a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ és a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programon belül.

A rendezvényen részt vett Dr. Kövér László házelnök, valamint Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, aki beszédében kiemelte, hogy modern, minden igénynek megfelelő, a Magyar Nemzeti Alaptanterv szellemiségét átadni képes, és arra alkalmas iskola épül. Dr. Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta, hogy a kétszintes, 16 tantermes, közel 4200 m2-es, 450 fő befogadására alkalmas létesítmény teljes egészében költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,4 milliárd forintból valósul meg. Bóna Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében üdvözölte, hogy a kormányzati komplex családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően a felnövekvő generációk intézményi oktatásának fejlesztése is kiemelt szerepet kap. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ egy agilis, jól fejlődő tankerületi központ, és a magas gyereklétszám miatt teljes mértékben indokolt a beruházás. A Tankerületi Központ igazgatója, dr. Pálos Annamária szerint óriási öröm és eredmény a beruházás, amely által a gyerekek méltó körülmények között tanulhatnak.

A beruházás előkészítő építtetője a Nemzeti Sportközpontok, megvalósítója a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Az iskola a Szigetszentmiklós Temesvár utca és Petőfi utca kereszteződésében fekvő, önkormányzati tulajdonú területen épül. A kivitelezést követően az ingatlan és az építmény is az Önkormányzat tulajdonában marad, vagyonkezelője a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ lesz. Az új iskolát a 2023/24-es tanévben vehetik birtokba a diákok.