A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézménye 7. alkalommal rendezte meg Tehetségnapját Győrújbaráton.

TEHETSÉGNAP SZÉPÍRÓ és táblajáték versenyekkel  

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézménye 7. alkalommal rendezte meg Tehetségnapját Győrújbaráton.

A 2017/18-as tanévben a 7. Tehetségnap versenyeire Győr-Moson-Sopron megye 17 településének 27 intézménye jelentkezett összesen 499 tanulóval. A legtöbb intézmény – összesen kilenc – Győrből jelezte részvételi szándékát. A Felvidékről 12 intézményből 97 tanuló mérettette meg magát az iskolai fordulókon. A döntőbe 212 tanuló jutott be, ebből 27-en a Felvidékről érkeztek.

 

 

A rendezvényt Blazovicsné Varga Marianna a Győri Tankerületi Központ vezetője nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Szalóki Géza Győrújbarát Község polgármestere.

A tehetség nagy érték. Sokszor nem sikerül megmutatni, hogy mire vagyunk képesek. Különösen igaz ez a kiemelt figyelmet igénylő tanulók esetében. Nagyon fontos lépés volt az SNI szépíróverseny 7 évvel ezelőtti életre hívása. Ezzel a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulók számára lehetőség nyílott arra, hogy ők is megmutathassák, és egymással összemérhessék képességeiket e területen is. Hét évvel ezelőtt a szépírásban jeleskedhettek, mára pedig a tehetség minél sokoldalúbb bemutatását szem előtt tartva, a zenében, táncban, képzőművészetben, drámajátékban, logikai gondolkodásban is versenyre kelhettek. A résztvevő diákok a tanév során kitartóan készültek a versenyre és ezen a napon összemérték tudásukat a többiekkel.

 

 

Ahhoz, hogy a versenyzők eljussanak a megmérettetésig, szükség volt a felkészítő pedagógusok áldozatos munkájára is. Rengeteg munka és nagyon sok gyakorlás áll a versenyen megszülető produkciók, eredmények mögött.  A verseny szervezője Kozma Szabolcs tagintézmény-vezető köszönetét fejezte ki a fenntartó Győri Tankerületi Központ felé, hogy folyamatosan biztosítja a pedagógiai szakszolgálat tehetséggondozó, esélyegyenlőséget elősegítő munkájának hátterét, amely kiegészül a határon túli magyarokkal való rendszeres szakmai kapcsolattartással is. Köszönet illeti Győrújbarát Község Önkormányzatát is, amiért már 7. alkalommal biztosította a méltó és megfelelő befogadóképességű helyszínt a rendezvény lebonyolításához.

 

Az eredményhirdetést megelőzően, hagyományosan a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium növendékeinek számos nemzetközi és országos díjat nyert gálaműsorának bemutatására került sor.

 

 

A rendezvény ideje alatt az iskola tehetséges növendékei portrérajzokat készítettek a vendégekről és a versenyzőkről.

 

 

A Tehetségnap hagyományos programeleme, hogy a Cziráki Lajos Komplex Megyei Tanulmányi verseny díjnyertes alkotásaiból kiállítás nyílik.