Összességében a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola csapata megérdemelten lett Országos bajnok, miden játékos hatalmasat küzdött, a jó egyéni teljesítmény hozta meg a sikert.

2017.05.18-20.-a között a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola 2008-2009-es születésű gyerekei képviselték Bács-Kiskun megyét az I. korcsoportos labdarúgó Diákolimpia Országos döntőjén.

Az első nap a csoportmérkőzéseké volt, a srácoknak az ellenfelek mellett a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük.

Az első nap eredményei:

  • Baja-Budapest 4-3
  • Baja-Balassagyarmat 4-1
  • Baja-Békéscsaba 1-1
  • Baja-Siófok 1-2

A nap végén a csoport második helyezettjeként jutottak a fiúk a legjobb nyolc csapat közé, (első a Békéscsaba lett) ahonnan már egyenes kieséses rendszerben zajlott tovább a diákolimpia. Egy másik csoport első helyezett csapatával játszottak a legjobb négy közé kerülésért, amit ezen a napon nem a meleg, hanem a pálya hosszanti vonalában fújó erős szél nehezített.

További eredmények:

  • Baja-Szombathely 2-0 (ezzel a legjobb négy közé jutott a csapat, a szervezők szerint ez a mérkőzés volt az előre hozott döntő!)
  • Baja-Komárom 6-0 a (döntőbe jutásért, a csapat magabiztos győzelmet aratott)
  • A döntő azzal a Békéscsabával volt, akivel a csoportmérkőzések során már összemérték erejüket - akkor döntetlen lett az eredmény - most azonban sikerült legyőzniük. 
  • Eredmény: Baja- Békéscsaba 8-4

Ezzel az eredménnyel a bajai Sugovica Sportiskola lett az 1. korcsoportos labdarúgó Diákolimpia Országos Bajnoka!!!

A versenyhez hozzá tartozik, hogy Mándity Márkót választották a torna legjobb játékosának!

Összességében a csapat megérdemelten lett Országos bajnok, miden játékos hatalmasat küzdött, a jó egyéni teljesítmény hozta meg a sikert.

A csapat tagjai: Tutuc Dávid, Csipak Csongor, Mándity Márkó, Soós Flórián, Fazekas Misa, Nagy Patrik, Kovács Zsombor. Felkészítő: Orbán Tamás

forrás, összefoglaló: Orbán Tamás