Pedagógusnapi ünnepséget rendezett Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Tankerületi Központ június 7-én a Vigadóban, amelyen kitüntetéseket és dicséreteket adtak át.

A megjelenteket elsőként Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Beszédében kiemelte: nehéz felismerni, hogy melyik gyermek mit rejt magában, de a pedagógusi hivatás örömforrását a felfedezés, a megtalálás és az önzetlen segítségnyújtás örömét, éppen ez a nehézség adja.

– Elkötelezett tanítvány és hozzáértő, ambíciózus tanító nélkül a tehetség sosem bontakozhat ki – fogalmazott a városvezető. – Adja magát a kérdés, ha valaki talál egy elásott kincset, amely a világ minden polgárának hasznára válhat, nem terheli-e hatalmas, egyben csodálatos felelősség azért, hogy a felszínre hozza és mások javára fordítsa azt?

Hozzátette: a pedagógusok számára ez az öröm, a diákok sikerélménye lehet a legerősebb motiváció, és úgy segíthetnek a társadalmon, ha a saját tudásukat és tapasztalatukat arra használják, hogy – függetlenül attól, ki honnan jött – megadják neki a lehetőséget a kibontakozásra.

A polgármester külön kiemelte azokat a tanárokat, akik a hátrányos helyzetű gyermekeket oktatják, akikben ugyanúgy benne van a talentum, és megérdemlik az esélyt arra, hogy tanuljanak.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója hangsúlyozta: a pedagógusnap méltó helyen van a magyar hősök napja, a nemzeti összetartozás napja és a pünkösd mellett.

Mint mondta, ezen a napon együtt élhetik át a tanév, az elmúlt esztendő minden küzdelmét és eredményét.

A köszöntők után következett az elismerések átadása. Polgármesteri dicséretben részesült Altorjayné Köves Erika (Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre tagintézménye), Cséffán Szilvia (Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium), Csóka Piroska (Gyula Város Egyesített Óvodája), Csontosné László Anikó (Dürer Albert általános iskola), Dávid Szilvia (Magvető Református Általános Iskola és Óvoda), Dávidné Marsi Gyöngyi (Erkel Ferenc gimnázium), dr. Tihanyiné Széles Ágnes (Bay Zoltán általános iskola), Fábián Istvánné (5. Sz. általános iskola), Fenyvesi Tibor (Göndöcs Benedek Katolikus Technikum), Ferencziné Fodor Marianna (Harruckern János szakképző iskola), Hodozsó Norbert (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Horváthné Hambarás Edit (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézmény), Kiss András (Karácsonyi János általános iskola), Öcsödi László (Göndöcs Benedek Katolikus Technikum), Pappné Bálint Éva (Románvárosi Óvoda), Petrovszki Eszter (Gyula Város Egyesített Óvodája), Simon Mária (Karácsonyi János katolikus gimnázium), Stavaru Livia Simona (Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium), Szilágyi Olivérné (Gyula Város Egyesített Óvodája) és Vincze Zoltán Tiborné (Implom József általános iskola).

Kiváló pedagógiai munkáért tankerületi dicséretet kapott Becsey Gábor (Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola), Bellon Tiborné Durst Ilona (Dr. Mester György Általános Iskola), Deákné Domonkos Julianna (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola), Farkas Lilla (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Farkas Zoltán Illésné (Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola), Földi Erika (Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Gulyás Csaba (Implom József általános iskola), Kiszely Erika Krisztina (Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Koósné Horváth Angéla Erzsébet (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Lépné Kovács Erzsébet (Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Lipcsiné Timkó Sára (Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola), Moháriné Buzás Erzsébet (Dürer Albert általános iskola), Pesti Györgyné (Okányi Általános Iskola), Rajki-Tóth László Szabolcs (Sarkadi Általános Iskola), Takács Zoltán Zsigmondné (Geszti Arany János Általános Iskola), Tamásné Pántya Hajnalka Andrea (Dr. Illyés Sándor EGYMI magyarbánhegyesi tagintézménye), Tóth Mihályné (Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Tóth Olivér (Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium) és Vassné Szivos Ilona (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola).

A Gyulai Református Egyházközség fenntartói dicséretét idén Kiss Tiborné, a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda pedagógusa, igazgatóhelyettese érdemelte ki.

A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola műsora után az állami díjak átadása következett. Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel nyugdíjba vonulása alkalmával Kiss Andrásnét (5. Sz. általános iskola), Kovács Ilona Zsuzsannát (Erkel Ferenc gimnázium), Szilágyi Olivérnét (Gyula Város Egyesített Óvodája) és Téglás Ferencet (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola) tüntették ki.

Az ünnepségen idén először adtak át tankerületi igazgatói elismerő okleveleket, amelyet azok a kormánytisztviselők vehettek át, akik munkájukat huzamosabb ideig, magas színvonalon és eredményességgel végezték a köz szolgálatában, a nevelési-oktatási intézmények érdekében.

Oklevelet kapott Beliczainé Kardos Mónika kormánytisztviselő, Dakáné Hild Éva kormánytisztviselő, főosztályvezető, Erdődi Ferenc Vilmos kormánytisztviselő, Fáskerti Attila kormánytisztviselő, osztályvezető és Kepenyes András Csaba kormánytisztviselő, irodavezető.

Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.

Forrás: gyulaihirlap.hu
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor