Közel 140 millió forint értékű pályázatot nyert el energetikai korszerűsítésére a zalaegerszegi Kaffka Margit Kollégium.

Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: megújul a külső szigetelés és a tető hőszigetelése, a teljes épület új nyílászárókat kap, valamint sor kerül egy 120 egységből álló napelemes rendszert telepítésére is. A tervek szerint ezzel a hármas korszerűsítéssel mintegy 10 millió forintos megtakarítás érhető el éves szinten – tette hozzá a tankerület vezetője.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszédében hangsúlyozta a szoros együttműködés fontosságát az önkormányzat és az intézményfenntartó között. Zalaegerszeg az elsők között írta alá az intézmények működtetésének átadására vonatkozó szerződést.

Sümegi László, a tagintézmény igazgatója megköszönte a tankerület és a polgármesteri hivatal összefogását a fejlesztés érdekében. Hozzátette: a most megvalósuló korszerűsítés energetikai megújítást jelent, de az épületben további fejlesztések is várhatóak, amelyek már a belső tereket is érinteni fogják.

A munkálatok már a napokban megkezdődnek, és a várhatóan az év végéig be is fejeződnek. A beruházás következtében a diákok jövőre már egy megszépült, komfortosabb és korszerűbb épületben lakhatnak és készülhetnek az óráikra.