Hírek

2021. december 23. 9:01

"Szeretnék Neked zenélni” II. Dél-Dunántúli Regionális Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Találkozója

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola második alkalommal szervezte meg a sajátos nevelési igényű tanulók számára létrehozott programot. A szakmai nap az „Egészség legyen!- Kaposvár 2030” programban, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházzal és a Kaposvári Tankerületi Központtal együttműködése révén valósítottuk meg.

2021. december 8. 9:08

Rézfúvós Verseny a Kaposvári Zeneiskolában

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola 2021. november 23-24-én szervezte meg a „Fehérvári József” IV. Dél-Dunántúli Regionális Rézfúvós Versenyt. A megmérettetésen trombita, vadászkürt, tenorkürt, harsona és tuba hangszereken tanuló diákok vehettek részt. A versenyre 24 alapfokú művészetoktatási intézményből 102 tanuló nevezett.
A zsűri tagjai voltak: Solymosi Péter a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének tanársegédje, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium trombita tanára, a Pannon Filharmonikusok szólamvezető I. trombitása, 2007-ben és 2018-ban az "Év Zenekari Művésze” díjas, valamint Kreka László a Pannon Filharmonikusok kürtművésze.

2021. október 19. 12:51

X. Muzsikál Kaposvár a Zene Világnapján

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola 2021. október 1-jén 10. alkalommal szervezte meg a „Muzsikál Kaposvár a Zene Világnapján” elnevezésű szakmai programját.

2021. június 1. 9:09

Tájékoztatás az iskolatej-program eredményéről

Az óvoda és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet 11. § (11) bekezdése alapján a Kaposvári Tankerületi Központ közzéteszi a 2021/2022, 2022/2023, 2023/2024-es tanévekre vonatkozóan meghirdetett iskolatej program megvalósítására beérkezett szállítói ajánlatok rangsorolását. A kialakított rangsort a „Bírálati lap” megnevezésű dokumentum tartalmazza.

2021. május 11. 8:44

2021. évi Közbeszerzési terv módosítás

2021. évi Közbeszerzési terv módosítás

2021. május 10. 14:05

Iskolatej program Ajánlattételi Felhívás MÓDOSÍTÁS!

A Kaposvári Tankerületi Központ, mint fenntartó, a 2021-2022. tanév iskolatej beszerzésére kiírt ajánlattételi felhívástát az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendeletnek megfelelően módosítja.

2021. április 26. 15:48

Ajánlattételi felhívás iskolatej beszerzésére 2021-2022. tanév

A Kaposvári Tankerületi Központ, mint fenntartó, a 2021-2022. tanév iskolatej beszerzésére ajánlattételi felhívást tesz közzé az Óvoda és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV.26.) FM rendelet előírásainak megfelelően.

2021. március 18. 11:27

A Kaposvári Tankerületi Központ és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának hallgatói asszisztensi programja

A hallgatói asszisztensi program 2020.02.03-án indult együttműködési megállapodás aláírásával.

2021. március 18. 11:24

25 darab elektromos rollert nyert a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium

Szakmai zsűri bírálta el azt a közel 100 darab pályázatot, melyet a Diákhitel Központ felhívására küldtek az iskolák 2020 végén. A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium részéről Keszi Tamás, 11. osztályos tanuló írta meg azt a 3000 szavas esszét, melyet a zsűri legjobbnak talált, és amelyben azt kellett kifejteni, hogy mit tennének a diákok az iskolában a fenntarthatóbb jövő érdekében.

2021. március 18. 11:23

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégiumban online zajlott az Országos Angol Nyelvi Verseny első fordulója

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium 2003 óta minden évben megrendezi Országos Angol Nyelvi Versenyét, melyre idén is csaknem 1000 diák jelentkezett az ország 50 középiskolájából. A verseny 9. és 10. osztályosoknak került kiírásra immár 18. alkalommal, akik között– bátran állíthatjuk – ott vannak az ország legjobb angolosai. A tapasztalatok szerint a barcsi verseny helyezettjei később az OKTV-n is megállják a helyüket, mely a legrangosabb középiskolai tanulmányi versenynek számít.