Püspökladány, Nádudvar – Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Sárrét menti városban a Köztársaság Napi Kerékpáros Emléktúrát kedden. Az eseményt a Petritelepi Általános Iskola és a „Petritelepi Iskoláért” Alapítvány szervezte ebben az évben is.

A biciklisek az 1956-os forradalom emléknapjának reggelén rajtoltak a Petritelepi Általános Iskolától. A gyönyörű őszi időben mintegy 800 ember, kicsik és nagyok, nagyszülők és unokák, fiúk és lányok indultak el a Nádudvar felé vezető – oda-vissza 25 kilométeres – túrának. Rendőrségi felvezetéssel és a polgárőrség biztosításával baleset nélkül, nagyon fegyelmezetten kerékpároztak a résztvevők.

Fotó: Tányér József

Az idei a családok éve, szülők és gyermekek a közös sportnak köszönhetően igazán élményt adó délelőttöt tölthettek el. A 86 éves Novák Ferenc debreceni kerékpáros ezúttal is bebizonyította, hogy nem az évek számítanak, ha a sportról van szó.
– Tányér József – HAON: http://www.haon.hu/egyutt-tekertek-fiatalok-es-idosek/4026840

Köszönjük az iskola dolgozóinak áldozatos munkáját, és a támogatók segítségét.