2019. 04. 26-án ismét megrendezésre került az immár hagyománynak számító Nárcisz futás elnevezésű program, melyet 2010-ben rendezett meg először a Magyar Hospice Alapítvány, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet tevékenységére, illetve a súlyosan beteg emberek helyzetére.

A program célja, hogy nevelje, megtanítsa gyermekeinket nem csak a győzelmek, de a vereségek, kudarcok, nehéz helyzetek méltósággal való elviselésére, leküzdésére is. Emblémája a nárcisz, a remény szimbóluma, a telet legyőző tavasz egyik első virága, az öröm, életigenlés és újjászületés jelképe, a rák elleni harc megtestesítője.

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ 4 járásában működő intézmények évről-évről részt vesznek e nemes eseményen, ezzel is támogatva a programot.

A résztvevők sárgába öltözve, rövid futással fejezték ki együttérzésüket a gyógyíthatatlan betegek iránt.

A Tankerületi Központ nagyon fontosnak tartja a „Nárcisz Futófesztivál” elnevezésű kezdeményezés támogatását, így intézményeiből 200 fő Debrecenbe utazott, hogy csatlakozzon a Nagyerdőn megrendezett színvonalas eseményhez. A többi intézmény diákjai helyben saját településükön teljesítették a távot, így kicsivel több, mint 6000 gyerek és pedagógus futott 30 intézmény kisebb településein, városokban ezen a napsütéses tavaszi délutánon képviselve együttérzésüket.