X. Muzsikál Kaposvár a Zene Világnapján

Publikálva: 2021. október 19.

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola 2021. október 1-jén 10. alkalommal szervezte meg a „Muzsikál Kaposvár a Zene Világnapján” elnevezésű szakmai programját.

Ez a rendezvény évek óta része a Liszt Ferenc Zeneiskola Bázisintézményi programsorozatának. „Az innovációk a művészeti nevelésben” című projektben lehetőséget biztosítanak a szervezők Kaposvár Megyei Jogú Város óvodai és iskolai közösségek számára, hogy különböző zenei programokkal szórakoztassák a járókelőket a zene világnapján.

Az UNESCO 1975-ben nevezte ki október 1-jét a Zene Világnapjának Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére, aki az első világnap tiszteletére írott köszöntőjében így fogalmazott: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Kaposváron évek ót ennek szellemében ünnepeljük ezt a napot. A zeneiskola pedagógusai, valamint a közreműködők bíznak abban, hogy Kaposvár város lakói örömmel fogadják továbbra is ezt a kezdeményezést, és a rögtönzött mini koncertek segítenek feltöltődni, néhány percre a napi rohanásban.

„Legyen a Zene Mindenkié” - Kodály Zoltán örökérvényű szavai tükröződnek a zenei világnap programjában, ezzel együtt a zeneiskola mindennapi munkásságában.

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa – vezényel: Kutiné Majnay Judit; Durovics Dóra harmonikaművész

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola szaxofon kamaracsoportja

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Művésztanárainak Vonósnégyese

Kaposvári Fúvószenekar - vezényel: Nemes Máté

Menü

Navigáció