„Szülőföldem ”elnevezésű helytörténeti tanulmányi verseny

Publikálva: 2023. április 20.

A versenysorozat második helyszíne a Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola volt. Az intézmény a Debreceni Tankerületi Központ támogatásával és ösztönzésére „Szülőföldem” címmel helyismereti kreatív versenyt hirdetett.

„Szülőföldem ”elnevezésű helytörténeti tanulmányi verseny a Debreceni Tankerületi Központ által fenntartott

Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában

 

A verseny célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Hajdúságban élő embereket, közösségeket és azokat a diákokat, akik szívesen idézik fel és olvasnak régmúltról és a jelenükről, érdekli őket szülőhelyük, és még több megoldási lehetőséget keresnek ismereteik bővítése érdekében új formába öntve.

 

 A 3 fős csapatverseny az alsó tagozat 1-4. évfolyamon tanuló diákjait szólította meg. A feladat elkészítésének technikája szabadon választott volt, terjedelme 2 db A3-as méret, azaz 4 teljes oldal terjedelemben készítettek diákok újságot.

 

A versenykiírás szerint a résztvevők által elkészített újságok beadási határideje 2023. március 24. volt.

 

Az iskolánkba Hajdú-Bihar vármegye teljes területéről összesen 44 alkotás érkezett 26 intézményből. A beérkezett pályamunkák értékelését szakmai zsűri végezte.

 

A munkák pontozására 2022. március 29-én került sor és a zsűri értékelése alapján megszületett a pályázati eredmény.

 

Iskoláink diákjai kreatív és változatos módon merültek el a téma világában.

 

A Szoboszlói Úti Általános Iskola „Debrecenbe kéne menni” című pályaművét elkészítő csapata saját élményeiket is beépítették az ötletes alkotásba. Kiemelték a városban nagy hagyománnyal rendelkező táncművészettel kapcsolatos cikküket, melyet mi is meleg szívvel ajánlunk. Elmondásuk alapján új ismereteket szereztek, ilyen Debrecen építészete, a városhoz kötődő híres személyek mélyebb megismerése, a tágabb környezet természeti értékeinek feltárása. Az eredményhirdetésre izgatottan érkeztek és kiemelték a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum tánccsoportjának produkcióját.

 

A Debreceni Dózsa György Általános Iskola „Bagoly Kurír” nevezetű csapat tagjai egyénileg kezdték meg a felkészülést, majd ötletbörzét tartottak az iskolában. Kiemelték a verseny egyediségét, miszerint csapatban kellett dolgozniuk. Mindenki személyiségéhez közel álló témában búvárkodhatott. Az illusztrációk igazi projektmunkával készültek. Az osztály személyes kötődése is megjelenik az általuk elkészített műben, a kabala állatuk a bagoly is visszaköszön az újságban. Véleményük szerint azért volt egyedi a verseny, mert így személyes kötődésük elmélyülhetett a városukkal.

A Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola diákjai elmondták, hogy a digitális világból a verseny által kicsit kiszakadhattak és újra átélhették a könyvtár varázsát, mely a felkészülés első színtere volt. Különböző technikákkal színesítették a korhű újságokat: rajzoltak, festettek, mozaik képekkel illusztrálták a saját maguk által megfogalmazott újságcikkeket. A nyomtatott sajtó világában nagy örömünkre sok kisdiák ragadott pennát. Meglepő volt számukra és nagy örömöt okozott nekik, hogy bár helyezést nem értek el, de mindenki kapott ajándékot.

 

A Csapókerti Általános Iskola diákjai vegyes technikát alkalmaztak a mai és a régmúlt idő közti távolság elhomályosítására. Az eredményhirdetésen nagyon tetszett a versenyt rendező iskola 4.b osztályának műsora, a versek és a lányok „szalagos” tánca.

 

A Bagaméri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és a pályaműveket elkészítő tanulói a távolság ellenére is részt vettek az ünnepségen. Elmondásuk alapján elbűvölte őket az iskola  csodálatos aulája, az ott berendezett kávéházi jelenet és a hátterében megjelenő debreceni látkép, -mely a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI művészeti pedagógusának keze munkája- , büszkén fotózkodtak előtte. Technika órákon és a délutáni szabadidőben készítették a pályaművet, valamint a helyi lakosoktól, rokonoktól, ismerősöktől tájékozódtak. Sok új dolgot fedeztek fel településükről. Elmondták, hogy a jövőben is szeretnének részt venni ezen, vagy hasonló versenyen.

 

Az ünnepélyes eredményhirdetésre az intézményben 2022. április 19-én 14:00-kor került sor, ahol nemcsak az első három helyezett csapat kapott jutalmat, hanem a szervezők mindenki számára készültek egy kis meglepetéssel és műsorral.

 

A versenysorozat harmadik helyszíne a Szoboszlói Úti Általános Iskola lesz, ahol Digitális komplex tanulmányi verseny keretében versenyezhetnek a diákok. A verseny témája A Tűz, melynek döntőjére 2023. május 17-én kerül sor.

 

Menü

Navigáció