Robotokat programoznak a gyáli általános iskolások

Robotika oktatás a gyáli Bartók Béla Általános Iskolában

„Egyre inkább azt érzem, hogy biztosítottak a nyugodt munkavégzés feltételei, a munkatervünkben szereplő feladatokra megkapjuk a szükséges forrásokat, ráadásul mind az informatikai eszköztár, mind az infrastruktúra megújult az iskolánkban” – mondta lapunknak Baranya Tiborné, a gyáli Bartók Béla Általános Iskola igazgatója. Az informatika tagozatos oktatási intézményben ettől a tanévtől robotikát is tanulnak a diákok, ezzel együtt minden tantárgy oktatásakor kihasználják a számítástechnikai eszközök nyújtotta előnyöket.

– Az elmúlt időszakban szinte teljesen megújult az iskolánk épülete, megszépült az első portál, a termekben kicserélték a linóleumokat, a bútorokat, a nyílászárókat, felújították a mosdókat, a tornatermet és korszerűsítették az elektromos rendszert – mondta lapunknak Baranya Tiborné, a gyáli Bartók Béla Általános Iskola igazgatója. Az intézmény vezetője annak kapcsán, hogy Gyál önkormányzata, valamint a Monori Tankerület komoly beruházásokkal támogatja őket, úgy fogalmazott: egyre inkább azt érzi, hogy biztosítva vannak a nyugodt munkavégzés feltételei, a munkatervükben szereplő feladatokra megkapják a szükséges forrásokat.

https://magyaridok.hu/wp-content/uploads/2018/02/04okostanteremMTIKomkaPeter-390x260.jpg

A diákok a tabletek segítségével hatékonyabban sajátítják el a tananyagot
Fotós: MTI/Komka Péter

Ismertetése szerint az idei tanév elején adták át a Samsung Smart School okostantermet, ahová az önkormányzattól kaptak informatikai eszközöket, a tankerület pedig elvégezte a terem teljes felújítását, ahol az alsósok és felsősök tableteken gyakorolják a feladatok megoldását. Az igazgatónő arról is beszélt, hogy húsz pedagógus vett részt olyan képzésen, amely mind technikai, mind módszertani segítséget adott az informatikai eszközök oktatásban való alkalmazásához.

– Idén kaptunk a tankerülettől robotokat, számítógéppel vezérelt kis szerkezeteket, amelyeket a gyerekek megtanulnak programozni a robotika tanórán, és jó hír, hogy most már ilyen eszközök beszerzésére is van pénz. Tavaly az önkormányzat felújította a meglévő informatikai eszközöket, a tankerülettől pedig újakat kaptunk, így minden terembe került digitális tábla, okostévé vagy projektoros kivetítő. Mindez lehetővé teszi, hogy a mindennapi oktatás szerves részei legyenek az informatikai eszközök. Az első tapasztalatok alapján elmondható, hogy nemcsak új ismeretszerzésre, hanem a feladatok begyakoroltatására is nagyon jól használhatók például a tabletek, ráadásul a diákok jó szívvel veszik a kezükbe, arról már nem is beszélve, hogy a tanulás hatékonyságát is jelentősen javítják – hangsúlyozta az igazgatónő. Szavai szerint az informatikatagozatos gyerekeknek az iskolában megszerzett tudása egy középszintű érettséginek felel meg.

– Nálunk másodiktól kezdhetik el tanulni az informatikát, harmadik osztály végén vizsgát tesznek a tanulóink, amelynek eredménye mellett a matematika- és a magyarosztályzataikat is figyelembe véve rangsor alapján kerülnek be a tagozatra, így negyedik osztálytól heti négyre emelkedik az óraszámuk – emelte ki az intézmény vezetője. Mint mondta, az informatikát emelt óraszámban tanuló diákok egy olyan szemlélettel végeznek a gyáli általános iskolában, amely meghatározza a későbbi életüket, kinyílik előttük a világ, és elég sok lehetőség közül választhatnak majd a munkaerőpiacon.

(Forrás: Magyar Idők)

Menü

Navigáció