Rendhagyó énekóra

Publikálva: 2017. november 24.

Fantasztikus hangulatú énekórát tartottak a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában kedden. Az ének tanár nem más volt, mint Czutor Zoltán a Belmondo zenekar énekese, frontembere.

Visszagondolva a gimis éveimre, nagyon nagy élmény volt, amikor valamilyen zenekar érkezett a suliba és nem kellett a matek órát végig ülni, mert helyette koncerteztünk. Gondolom hasonló élménnyel gazdagodtak a tiszaújvárosi Széchenyis diákok is, hiszen Czutor Zoltán és csapata látogatott el az iskolába, hogy egy rendhagyó énekóra keretén belül elbeszélgessen, és együtt énekeljen a diákokkal. „Ebben az évben egy olyan programsorozatot indítottunk el, amelyben különleges érdeklődésű embereket hívunk meg.” - mondta Farkas Tivadarné, az intézmény vezetője, majd folytatta.: „Októberben a Mancs című film rendezője Pejó Róbert és a forgatókönyvírásban is közreműködő Szy Kati voltak a vendégeink. Most, novemberben a Belmondo zenekar frontemberét hívtuk el, hogy a 6. osztályos gyerekek énekóráját tartsa meg. Természetesen minden gyerek, akit érdekelt megnézhette ezt a rendhagyó foglalkozást. Ebben az évben tervezünk még ilyen jellegű programokat és bízunk benne, hogy ezzel hagyományt tudunk teremteni.”  - fejezte be mondanivalóját az intézmény vezetője. Az iskola aulája és az emelt is megtelt diákokkal. Nagy izgalommal várták már, hogy felcsendüljenek a Belmondo népszerű dalai. Kevesen tudják, hogy Czutor Zoltán is tanárember. Arra a kérdésre, hogy : befolyásolja e az ilyen jellegű felkéréseket az, hogy pedagógus? A következő választ adta:”Természetesen befolyásolja. Mindig is úgy gondoltam, hogy az ember, ha a színpadon áll, akarva akaratlanul is befolyással van mások véleményére. A tanár még közvetlenebb módon tanít, még közvetlenebb módon befolyásolja a véleményét a hallgatóságnak. Mindegy is egyébként, hogy most tanulóknak vagy közönségnek nevezzük őket. Az iskolában a tanár az előadó és a diákok a közönség. Szerintem nagyon sok analógia van az előadói és a tanári pálya között.  Ezért gondolom úgy, hogy nálam ez nem véletlenül van így, hiszen biológia-kémia szakos pedagógus vagyok. Az ilyen felkéréseknek nagyon örülök, mert én azt gondolom, hogy a művészetoktatás Magyarországon, - amellet, hogy 30-40 évvel ezelőtt nagyon színvonalas volt - leragadt egy olyan szinten, ami azt eredményezte, hogy a gyerekek elvesztették az érdeklődésüket. Úgy gondolom muszáj újra felkelteni a figyelmüket, hogy egy élmény alapú oktatásról tudjunk beszélni. Szerintem minden készség tárgyat élmény alapon kell oktatni, hogy megmaradjon a gyerek érdeklődése és lelkesedése. Ha ezt elveszítjük, akkor mindegy, hogy szakmailag mennyire vagyunk felkészültek. A zenélés nálam mindig ösztönösen történik. Ebben az előadásban is jól látszik, hogy a zenélést biológus szemmel közelítem meg. Ez az én specialitásom. Azt, hogy miért kezdtünk el zenélni, ezt nagyon mély belső készetetésekre és evolúciós okokra lehet vissza vezetni. Ennek tudományos alapja is van. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a gyerekek nagyon nyitottak erre. – fejezte be az interjút Czutor Zoltán.

Úgy is mondhatjuk, hogy ez egy interaktív rendhagyó énekóra volt, amelyen felcsendültek a zenekar nagy slágerei és a közös éneklés, a zene szeretete volt az, ami összekötötte a rendezvényen résztvevő diákokat, pedagógusokat és nem utolsó sorban a Belmondo zenekar tagjait.

                                                                                                                               F. Bacsó Bea

Menü

Navigáció